597. nap: Legyünk éberek, nehogy elveszítsük a lényeget!

A Szentatya ma a szegény asszony két fillérjének példázata kapcsán, óva int a képmutató viselkedéstől. Arra hív meg bennünket, hogy őszinte, tiszta szívvel éljük életünket, és ne a látszatra alapozzunk. 

A mai liturgia evangéliumában bemutatott jelenet a jeruzsálemi templomban játszódik. Jézus figyel. Figyeli, mi történik ezen a helyen, a legszentebb helyen, és látja, mennyire szeretnek az írástudók fel-alá járkálni, hogy észrevegyék és köszöntsék őket, s hogy tisztes hely illesse meg őket. Jézus megjegyzi: "Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak" (Mk 12,40). Ugyanakkor egy másik jelenet kelti fel a figyelmét: egy szegény özvegyasszony, egy a hatalmasok által kizsákmányoltak közül, a templom perselyébe dobja "amije csak volt, egész megélhetését" (Mk 12,44). Ezt mondja az evangélium: a perselybe dobja, amije csak volt, egész megélhetését. Az evangélium ezt a szöges ellentétet állítja szemünk elé: a gazdagok, akik a feleslegükből adnak, hogy lássák őket, és egy szegény asszony, aki feltűnés nélkül felajánlja mindazt a keveset, amije van. Két szimbólum, két emberi magatartás szimbólumai ők.

Jézus figyeli a két jelenetet. És éppen ez az ige - figyel - foglalja össze tanítását: figyelnünk kell arra, hogy ne váljunk olyanná, mint azok, akik kétszínűen élik hitüket, mint az írástudók; és figyelnünk kell az özvegyasszonyra, hogy példát vegyünk róla.

Időzzünk el egy kicsit ennél: óvakodjunk a képmutatóktól, és figyeljünk a szegény özvegyasszonyra.

Mindenekelőtt óvakodjunk a képmutatóktól, vagyis vigyázzunk, hogy életünket ne a látszatnak, a külsőségeknek a kultuszára, ne imidzsünk túlzott ápolására alapozzuk. És mindenekelőtt vigyázzunk arra, hogy a hitet ne saját érdekeinkhez igazítsuk. Ezek az írástudók Isten nevében saját önteltségüket hízlalták, és ami még rosszabb, a vallást arra használták, hogy saját ügyleteiket intézzék, visszaéltek a hatalmukkal és kizsákmányolták a szegényeket. Itt látjuk azt a nagyon undorító magatartást, amelyet ma is sok helyen látunk, a klerikalizmust, ezt az egyszerűek fölé emelkedő, őket kihasználó, ócsároló, magát tökéletesnek hívő magatartást. Ez a klerikalizmus betegsége. Ez figyelmeztetés minden időkre és mindenkinek, Egyháznak és társadalomnak: sose élj vissza pozícióddal, hogy másokat eltiporj, sose gazdagodj a leggyengébbek bőrén!

És legyünk éberek, nehogy hiúságba essünk, nehogy a látszatra figyeljünk, elveszítsük a lényeget, és felszínesen éljünk!

Kérdezzük meg magunktól, segítségünkre lesz: azzal, amit mondunk és teszünk, azt akarjuk-e, hogy megbecsüljenek és megjutalmazzanak bennünket, vagy pedig Istennek és felebarátainknak, különösen a leggyengébbeknek akarunk szolgálni?

Óvakodjunk a szív hazugságaitól, a képmutatástól, mely a lélek veszélyes betegsége!

Ez a kettős gondolkodás, kettős ítélkezés, ahogyan maga a képmutató, hipokrita szó is mondja: hipo-, vagyis alulról ítél: felül mutat egy képet, de alul, hipo-, másik gondolat van benne. Kettős lelkű emberek... a lélek kétszínűsége...

És hogy kigyógyuljunk ebből a betegségből, Jézus arra biztat, hogy figyeljünk a szegény özvegyasszonyra. Az Úr elítéli ennek az asszonynak a kizsákmányolását, akinek ahhoz, hogy felajánlást tegyen, attól a kevéstől is megfosztva kell hazatérnie, amiből meg tudna élni. Milyen fontos, hogy a szent valóságokat megszabadítsuk a pénzhez való kötődésétől! Már Jézus mondta egy másik helyen: nem szolgálhattok két úrnak. Vagy Istent szolgálod - és mi azt várnánk, úgy folyttaja, "vagy az ördögöt", de nem: - vagy a pénzt. A pénz úr, és Jézus azt mondja, hogy nem szabad szolgálnunk neki. Ugyanakkor Jézus dicséri azt, hogy ez az özvegyasszony mindenét a perselybe dobja. Semmije sem marad, de Istenben megtalálja mindenét. Nem fél attól, hogy elveszíti azt a keveset, amije van, mert bízik Isten bőségében, és Istennek ez a bősége megsokszorozza az adakozók örömét. Ez arra a másik özvegyasszonyra is emlékeztet, akivel Illés próféta találkozik, aki az utolsó adag lisztjéből és az utolsó olajából akart kenyeret sütni, de Illés azt mondja neki: "Adj ennem", és ő ad neki; a liszt pedig sosem fogy el, csoda történik (vö. 1Kir 17,9-16). Az Úr, amikor nagylelkűséget tapasztal az ember részéről, mindig felülmúlja azt, nagylelkűbb. De ő ilyen, nem a mi fösvénységünk! Jézus a hit tanítójaként állítja elénk ezt az özvegyasszonyt: nem azért megy a templomba, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, nem azért imádkozik, hogy lássák mások, nem fitogtatja a hitét, hanem szívből, nagylelkűen, önzetlenül adakozik. Érméi szebben csengenek, mint a gazdagok nagyzoló felajánlásai, mert egy őszintén Istennek szentelt életet fejeznek ki, olyan hitet, amely nem a látszatból, hanem a feltétlen bizalomból él. Tanuljuk meg tőle: a szépítgetések és külsőségek nélküli, de belül őszinte hitet; az Isten és a testvérek iránti alázatos szeretetben megmutatkozó hitet.

Most pedig forduljunk Szűz Máriához, aki alázatos és áttetsző szívvel egész életét Istennek és népének ajándékozta!

Forrás: Magyar Kurir