Zene

Mivel a "zene az kell..." (ahogy az ismert musicalben hallhatjuk), ezért a megújult weblapunk egyik újdonsága itt található. A videók olyan szerzők, előadók felvételeit tartalmazzák, akik meghívásuk szerint, adományaikat használva igyekeznek Istent szolgálni, őt hirdetni dalaik által. 

A dicsőítő énekek mellett a keresztény könnyűzene, valamint a rádióban is hallható, evangelizáló Ákos zenék is megtalálhatóak. Minden egyes zeneszám előtt egy kis ráhangoló bevezető is olvasható.  

Ezen az oldalon Kovács Ákos Kossuth díjas előadóművész "szakrális témájú" (ő nevezte így egyik koncertjén) dalaiból találhat a látogató egy válogatást. Ákos nem csak a "magyar könnyűzenei élet ikonja" (ezzel a megszólítással vezették fel az egyik csatornán), hanem egy keresztény testvérünk is. Igyekszik tanúságtevő hívő életet élni (felolvas a szentmisén, Istenről beszél a médiában...), a dalaival pedig evangelizál minden magyar embert.

A szerző a magyarországi katolikus gitáros éneklés egyik nagy alakja. A Margit körúton lévő ferences templom ifjúsági kórusát vezette évekig. Egy komoly zenekart hozott létre hívő fiatalokból, számos dalt írt, sok zenei szolgálatot vezetett. Több kazettát, cd-t adott ki az elmúlt évtizedekben. Az általa írt énekek közül sok elterjedt hazánkban, gyakran énekeljük őket szentmiséken is (pl. Eléd lépek jó Uram / Szeretem örökké).

Béla pünkösdi testvérünk, aki a magyar keresztény könnyűzenei élet egyik legismertebb alakja. Eleinte gyerekekkel énekelt közösen (Pintér Béla és a csemeték), majd a dicsőítő szolgálatból vette ki a részét. Ezt követően önálló előadóként is megjelentetett lemezeket. Ismertebb dicsőítő éneke a "Hús vér templom". A könnyűzenei szerzeményei közül sokan ismerjük a "Szeretet nem fogy el sosem" vagy a "Homokba írva" című dalokat. Zeneszámai változatosak, mindenki találhat közülük számára megfelelő, neki tetsző éneket.