Hírek


A nyári pihenés idején jól jön, ha szellemileg is gazdagodunk, megnyílunk új utak irányába. Közösségünk számára fontos a Föld védelme. Isten ránk bízta ezt a bolygót, felelősek vagyunk érte. Ezért az alábbi helyre kattintva megtalálhatjátok az Özönvíz előtt című filmet, amely segítségével talán jobban megértjük, hogy tennünk kell valamit. A...

Mindenképpen folytatódott volna ez az írás, de mivel számos komment érkezett email útján az első részt követően, ezért még nagyobb örömmel tesszük közzé az alábbi sorokat!

Ismét a lényegről írt egy dalt Ákos, a hívő katolikus, Kossuth-díjas előadóművész. Valójában minden keresztény ember, aki találkozott az élő Istennel, és megtapasztalta az Ő szeretetét, elmondhatja ezt az igazságot: "nem kell más vigasz".

Jean Vanier egyike volt azoknak, akiket a ma köztünk élő szentekként tartott számon a katolikus társadalom. Fiatalon otthagyta fényes karrierjét, és az értelmi fogyatékkal élő emberekkel osztotta meg életét. Megalapította az egész világon elterjedt Bárka Közösséget, valamint egy keresztény testvérével a Hit és Fény Közösségeket. Derűt és szeretetet...

2019. március 7-én csütörtökön 19 órai kezdettel a pécsi Pálos templomban tart tanítást és gyógyító szolgálatot Gordon testvérünk. A dicsőítést és a zenei szolgálatot Bárdonicsek László testvérünk vezeti.