Választás 2026 vs. szeretet

2026.03.17

Már kevesebb, mint egy hónap van hátra a választásokig. Ami előre látható volt, az bekövetkezett: a magyar emberek egyre nagyobb feszültségben élnek, számos helyen a családon belül is ellentétek keletkeztek. De, ha nyitott füllel veszünk részt a közösségi alkalmainkon, illetve az azt követő spontán beszélgetéseken, akkor ott is ezzel találkozhatunk. A közösségi médiában pedig számos testvér megosztja az ő véleményét, pártszimpátiáját. Ezek miatt pedig címke kerül rájuk, beszélnek róluk…

A mi közösségeinkben is hasonló a helyzet: köztudott, hogy kik tartoznak a Fidesz táborához, kik azok, akik a Tisza mellett kampányolnak, és kik támogatják a Mi Hazánkat. Nyilván, egy keresztény ember a lelkiismerete szerint kell, hogy válasszon pártot. Napjainkban úgy látszik, hogy ez a három formáció a templomba járó emberek számára összeegyeztethető a lelkiismeretükkel.

A gond akkor áll elő, amikor átlépünk egy határt, és nem fogadjuk el a másik véleményét, vagy több határt átlépve rá akarjuk erőltetni a miénket a másikra. Amikor a pártállási rivalizálásban elfelejtjük, hogy a másik ember a testvérünk, és becsméreljük őt, szinte ellenségként tekintünk rá… Vagy amikor csak a beszélgetéseinkbe bevisszük az ún. érzékenyítést, ezáltal furfangosan akarjuk áttéríteni a mi oldalunkra… Ezek nem egyeztethetőek össze a keresztény hitünkkel. Itt is, mint számos más kérdésben az elfogadás, a tisztelet, a szeretet kell, hogy a közös nevező legyen. Ha nem az általam jónak gondolt pártra szavaz, akkor is a testvérem, és szerethetem őt – sőt, még inkább szeretnem kell!

A választás április 12-én megtörténik, lezajlik, véget ér. De bármi is lesz az eredménye, mi itt maradunk egymásnak. A testvéri kapcsolatunk az egész földi életünket végigkíséri. Rájövünk szép lassan, hogy nem a pártszimpátia a döntő… Imádkozzunk egymásért, önmagunkért, a Hazánkért, különösen a következő hetekben!

Share