Keresztény hitvallás – mit is hiszünk lelkigyakorlat Szekszárdon

2018.02.08

Beszámoló a 2018. év első szolgálatáról


A Holdfény Közösség legrégebbi lelkigyakorlata került megrendezésre 2018. január 19 - 21 között Szekszárdon. A helyi Első szeretet Közösség meghívásának tettünk eleget, akik szervezték és koordinálták a három napot, Marietta testvérünk irányításával. Mindenki nem tudott részt venni a lelkigyakorlaton annak elejétől a végéig, mégis elmondhatjuk, hogy 35-en voltunk együtt a tanítások és az imádságok során.

A három nap alatt nem csak tanításokat hallhattak a résztvevők hitünk alapvető igazságairól, hanem kérügmatikus módon mindenkit személyesen megszólított a lelkigyakorlat, elvezetve az Istennel való mélyebb, bensőségesebb kapcsolatra. A záró alkalmon számos kérdésre választ adott a Holdfény Közösség vezetője, majd a helyi testvérek mondták el a tanúságtételeiket.

Külön öröm volt mindenki számára, hogy a helyi plébános, Tamás atya áldását adta az alkalomra, a diakónusi szolgálatát teljesítő Zoltán atya pedig részt vett a lelkigyakorlaton. A szombati közös ebédet megtisztelte részvételével a nyugalmazott Mátyás atya, valamint a káplán, Péter atya is. Legyen dicsőség az Úrnak a sok-sok kegyelméért, amelyet kiosztott közöttünk!

Holdfény Közösség - 2018