95. nap: „Az élet egy lenyűgöző titok”

A mai napon a Szentatya tanításának az első felét tesszük közzé, amely az imáról és Dávid királyról szól. Mindenki lelki épülésére! 

"Az imáról szóló katekézisek sorában ma Dávid királlyal találkozunk. Isten különösen kedvelte őt gyermekkora óta, és egyedülálló küldetést bízott rá, mely központi szerepet tölt majd be Isten népének és a mi hitünknek történetében. Az evangéliumok Jézust többször is "Dávid fiának" hívják, hiszen ő is Betlehemben született. Az ígéretek szerint Dávid egyik leszármazottja lesz a Messiás: olyan király, aki teljesen Isten szíve szerint való, tökéletesen engedelmeskedik az Atyának, és hűen megvalósítja az ő üdvözítő tervét (vö. Katolikus Egyház katekizmusa, 2579).

Dávid története a Betlehem körüli dombokon kezdődik, ahol apjának, Jesszének a nyáját legelteti. Még kisfiú, a sok testvér közül a legfiatalabb. Olyannyira a legutolsó, hogy amikor Sámuel próféta - Isten parancsára - elindul az új király keresésére, szinte úgy tűnik, hogy apja megfeledkezett a legkisebb fiáról (vö. 1Sám 16,1-13). A szabad ég alatt dolgozott: barátja lehetett a szélnek, a természet hangjainak, a nap sugarainak. Csak egyetlen társasága van, hogy felüdítse lelkét: a citera; és a magányban töltött hosszú napokon szeret játszani és énekelni az ő Istenének. De parittyával is játszott.

Dávid tehát mindenekelőtt pásztor: olyan ember, aki gondozza az állatokat, aki megvédi őket a rájuk leselkedő veszélyektől, aki gondoskodik arról, hogy legyen mit enniük. Amikor Isten akaratából Dávidnak a népről kell majd gondoskodnia, nem fog ezeknél lényegesen különbözőbb dolgokat csinálni. Ezért tér vissza gyakran a pásztor képe a Bibliában. Jézus is "jó pásztor"-ként határozza meg magát, viselkedése nem olyan, mint a béresé; ő életét adja a juhokért, vezeti őket, valamennyit név szerint ismeri (vö. Jn 10,11-18).

Dávid sokat tanult első mesterségéből. Így, amikor Nátán próféta szembesíti őt rettentő súlyos bűnével (vö. 2Sám 12,1-15), Dávid rögtön megérti, hogy rossz pásztor volt, hogy egy embertől elrabolta egyetlen bárányát, melyet szeretett, hogy többé nem alázatos szolga, hanem egy hataloméhes, beteg ember, vadorzó, aki öl és rabol.

A Dávid hivatásában jelen lévő másik jellegzetes vonás az költői vénája. Ebből a kis észrevételből levonhatjuk a következtetést, hogy Dávid nem volt vulgáris ember, ahogyan az gyakran előfordul olyan emberekkel, akik kénytelenek hosszú ideig elszigetelten élni a társadalomtól. Ezzel szemben ő egy érzékeny ember, aki szereti a zenét és az éneklést. A citera mindig elkíséri majd: néha, hogy örömhimnusz zengjen Istennek (vö. 2Sám 6,16), máskor pedig, hogy kifejezze bánatát vagy megvallja bűnét (vö. Zsolt 51,3).

A szeme elé táruló világ nem néma történés: a dolgok alakulása mögött tekintete egy nagyobb titkot ragad meg. Az ima épp ekkor születik: abból a meggyőződésből, hogy az élet nem egy ránk zúduló valami, hanem egy lenyűgöző titok, mely költészetre, muzsikára, hálára, dicséretre, vagy épp panaszra, könyörgésre indít bennünket."

Forrás: Magyar Kurír