70. nap: Pünkösdi gondolatok a Pápai Ház szónokától

Pünkösdre Cantalamessa atyának a pünkösdi üzenetével készültünk. Eredetileg a Katolikus Karizmatikus Megújulásnak címezte, de úgy gondoljuk, minden Istenre nyitott ember gazdagodhat általa. Áldott Pünkösdöt! 

"Az Apostolok Cselekedeteiben a következő jelenetet olvashatjuk Pál életéből:

"A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. 23Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, s megparancsolták az őrnek, hogy jól vigyázzon rájuk. 24Ez a kapott parancs értelmében a belső börtönbe zárta őket, és a lábukat kalodába szorította. 25Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket. 26Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs." (ApCsel 16, 22-26)

Szakadt ruháikkal, sebekkel borítva egész testükön, és lábaikon béklyókkal Pál és Szilás nem segítségért imádkozott Istenhez, hanem ehelyett dicsőítő énekeket zengtek Istennek. Micsoda üzenet ez a Katolikus Karizmatikus Megújulás tagjai számára ezekben az időkben! Pál és Szilás példája arra hívnak minket, hogy legalább Pünkösdig tegyük félre a koronavírusról szóló vitákat, vagy legalább ne ezen múljon minden. Ne szomorítsuk el a Szentlelket azzal, hogy kevésbé tartjuk őt fontosnak vagy erőteljesnek, mint a vírust.

Továbbá Pál és Szilás példája arra is hív minket, hogy himnuszokat énekeljünk Istennek. Lehet, hogy ez abszurdnak, vagy nehezen elfogadhatónak tűnik, főleg azok számára, akik a saját bőrükön tapasztalják ennek a pusztító csapásnak a hatásait, de hitben mégis lehetséges számunkra. Szent Pál azt hirdeti, hogy "Istenben minden a javukra válik azoknak, akik szeretik őt" (Róm 8,28). Ha minden a javunkra válik, kivétel nélkül, akkor a mostani járvány is! Szent Ágoston mélyreható magyarázatot ad ennek az okát vizsgálva: "A mindenható Isten, mivel Ő a legfőbb jó, semmiképpen sem adna teret műveiben a rossznak, ha nem volna annyira mindenható és jó, hogy még a rosszból is jót tud kihozni." (Szent Ágoston: Enchiridion de fide, spe et caritate 3, 11 - KEK 311.)

Nem azért a problémáért dicsőítjük Istent, ami az egész emberiséget a térdére kényszerítette, hanem azért dicsőítjük, mert biztosak vagyunk abban, hogy Isten képes jót kihozni ebből a mérhetetlen rosszból számunkra és a világ számára. Pontosan azért dicsőítjük, mert meg vagyunk győződve arról, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik, és végső soron azoknak, akiket Isten szeret! Zavarba jövök, amikor erről beszélek, mert nem tudom, hogy én magam egyáltalán képes lennék-e rá, de Isten kegyelme képes rá, sőt még többre is. A Nagypénteki Szentbeszédben a Szent Péter Bazilikában, próbáltam megnevezni néhányat azok közül az előnyök közül, amelyeket Isten már kihozott ebből a rosszból: ébredés annak az illúziójából, hogy képesek lennénk magunkat megmenteni, a szolidaritás készségének növekedése, és némely testvérek hősies tettekre való indíttatása, amely a jelen krízishelyzet következtében mutatkozott meg. Amit még most hozzátennék ehhez: a vallás iránti fogékonyság és az ima szükségességére való ráébredés. A rendkívüli figyelem Ferenc pápa gesztusaira és szavaira - akár a Katolikus körökön kívül is - ennek a jele.

Ugyanaz a Szent Pál azt tanácsolja a Tesszalonikieknek: "Mindenért adjatok hálát" (1Tessz 5,18). A dicsőítés és a hálaadás, a doxológia (dicséret) és a hálaadás az ember első két legfontosabb szerepköre Isten felé. Az áteredő bűn, ami az apostol szerint minden más bűn forrása, elutasítja ezt a két attitűdöt: "Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették (doxazein) Istenként, s nem adtak neki hálát (eucharistein), hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult." (Róm 1,20-21)

Ebből következik, hogy a bűn konkrét ellentéte nem is az erény, hanem a dicsőítés! Isten dicsőítése a jelen helyzet dramatikus körülményei között a hit jele, mégpedig legmagasabb fokára emelve. Jézus, miután lecsendesítette a tengert nem azért tett szemrehányást az apostoloknak, hogy nem ébresztették fel korábban, hanem azért, mert nem volt elég hitük. Ez egy lehetőség számunkra a Katolikus Karizmatikus Megújulásban, hogy térjünk vissza a kegyelem folyamának legtisztább forrásához: a keresztény világ többi része a kezdetektől fogva a dicséret embereiként és halleluját kiáltókként beszélt rólunk.

Nem voltunk egyedül. A pünkösdi testvéreinknek is ugyanezek voltak a tapasztalatai. Az egyik legszélesebb körben olvasott könyv a Megújulásban David Wilkerson: Kés és Kereszt után Merlin Carothers "A dicsőítésben rejlő erő" c. könyve. A szerző nem csak felhívja a figyelmet a dicsőítés fontosságára, de a Szentírással és tapasztalatokkal a kezében igazolja csodatévő erejét is.

A Szentlélek legnagyobb csodáit nem könyörgésekre válaszul kaptuk, hanem a dicsőítésünkre adott válaszként. Hasonlóakat olvashatunk a három ifjú esetében, akik miután a tüzes kemencébe vetették őket, egy hangon Istent magasztalva és áldva énekelni kezdtek, ugyanazt a himnuszt, amivel a Laudes is kezdődik minden vasárnap és ünnepnapon:"Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene..." (Dán 3,23). A dicsőítés legnagyobb csodája az, ami azzal történik, aki gyakorolja, kiváltképpen a megpróbáltatások során, mivel megmutatkozik rajta keresztül, hogy a kegyelem erősebb volt a természetnél.

Pál és Szilás börtönből való kiszabadulásának csodája - és a három ifjú csodája a kemencében - különféle körülmények között és rengeteg módon megismétlődött, szabadulás betegségből, drogfüggőségből, tévtanításokból, nehéz múltbéli terhektől... "Próbálj meg hinni" -- ezt a tanácsot adta Carothers az olvasóinak.

Tehát fojtsuk bele a vírust egy dicsőítés-tengerbe, vagy legalább próbáljuk meg. Egyesítsük magunkat az egész Egyházzal, amely a Szentmise glóriájában ezt mondja: "Dicsőítünk téged, áldunk téged, imádunk téged, magasztalunk téged, hálát adunk néked nagy dicsőségedért." Ebben az imában nincs könyörgés, egyedül dicséret!

A pünkösdre való készület ideje alatt, kezdjünk el ugyanazzal a lelkesedéssel dicséretet zengeni az Úrnak, mint azokban az időkben, amikor először érintett meg minket a Szentlélek kegyelmi áradása a karizmatikus megújuláson keresztül. "Alabaré, alabaré", "Jöjjetek imádni az Urat, királyi papság" és még sok hasonló énekkel.

Van egy dal, amit szeretnék külön megemlíteni mert a témába vág. Don Moen szerezte 1992-ben. Ez áll a refrénben:

Oh, God will make a way

Where there seems to be no way

He works in ways we cannot see

He will make a way for me.

Nem csak nekem, vagy nekünk, hanem az egész emberiségnek."