500

Gondolatok az ötszáz évvel ezelőtti eseményekhez és a mai lehetőségeinkhez

A héten emlékezett a világ az 1517. október 31-én történt eseményre, amely a reformációt elindította. Sokan ünnepeltek, mások inkább bánatot éreztek, a legtöbb ember pedig teljesen értetlenül, vagy érdektelenül nem is foglalkozott ezzel a kerek évfordulóval.

Pedig a súlyát tekintve nem mehetünk el mellette, mert az egész világot megváltoztatta. Hívő keresztény emberként is "van dolgunk vele", mivel mindannyiinkat érint. Vagy azért, mert katolikusok vagyunk, vagy éppen az ellenkezője miatt. Luther Márton tevékenysége nyomán jött létre valamennyi mai nem katolikus keresztény felekezet - kivéve természetesen az ortodox egyházat.

A hitújításra adott katolikus válasz elnevezése is megmutatja, hogy kettős megközelítése van a történteknek. A Tridenti zsinatot a katolikusok manapság "katolikus megújulásnak", míg a protestánsok "ellenreformációnak" nevezik.

Luther műveinek is kettős a megítélése: egyesek hitújítást látnak benne, míg mások egyházszakadásnak tekintik.

A reformáció oldalán állók szerint tenni kellett valamit az akkori gyakran tragikusnak nevezhető egyházi állapotokkal szemben - a másik tábor pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a reformátorok a világi hatalmasságok támogatása és gyakran irányító szerepe nélkül nem értek volna el maradandó eredményeket.

Nem voltunk ott, nem tudjuk teljesen pontosan mi is történt (és amint egyre inkább rájövünk, mindenki a saját szemüvegén keresztül magyarázza és értelmezi az történéseket), de az bizton állítható, hogy a két fél közti kommunikációval súlyos gondok adódtak. Nyilván Luther nem akarta, hogy emberek haljanak meg a tézisei miatt, ahogy a pápa sem akarta az egyház szétszakadását. Mégis ismert, hogy mennyi fájó történés kísérte ezt az eseményt.

Olyan katolikus családból származom, ahol sok sebet ütöttek az 1517-es események máig ható következményei. A hívő katolikus tanító nagyszüleimet soha sem fogadták be abba a faluba, ahol munkát kaptak, mivel a település református volt. Nem csak ők, de az ő gyerekeik is úgy nőttek fel, hogy számos elutasításban volt részük vallási hovatartozásuk miatt. Ennek ellenére az Úr útjai csodálatosak, és engem kigyógyított a már kialakult előítéleteimből azzal, hogy megismertem több református lelkészt, akikben testvérre találtam. De ehhez kellett a Szentlélek kegyelme, aki nyitottságot és elfogadást adott a bensőmbe a protestáns emberek irányába. Mindemellett azt is megadta, hogy az egyik kedvelt íróm egy református lelkész lett: Gyökössy Bandi bácsi.

Azt gondolom, hogy napjainkban ezt kell kérnie minden "keresztény" vagy "keresztyén" embernek az Úrtól, hogy ne a múlton vitatkozzunk, hanem megbéküljünk a jelenben, és közösen építsük egy új jövőt.

Ha szertenézünk a világban, azt láthatjuk, hogy sok helyen, gyakran már Európában is üldözik azokat, akik Krisztushoz tartoznak. Amikor megölik ezeket a testvéreinket, akkor nem kérdezik meg tőlük, hogy katolikusok vagy protestánsok. A kérdés az, hogy Jézus-e az Uruk, hisznek-e a Szentháromságban. Az "igen" kimondása a halálos ítélet tárgya. Mi pedig vitatkozunk azon, hogy kinek van igaza?! Inkább segítsünk együttesen az üldözött testvéreinken! Imádkozzunk értük naponta, támogassuk az őket segítő szervezetek munkáját!

Továbbá azért is gondolom ezt, mert az egység Jézus Krisztus főpapi imájának a része, és mert a szeretet ezt diktálja. Hogyan akarunk Jézus tanítványai lenni, ha nem szeretjük az embereket, különösen is a tanítvány társainkat. Nem az számít, hogy melyik keresztény felekezethez tartozunk, hanem az, hogy Krisztus legyen mindnek felett!

A II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcse az ökumenéről szóló dokumentum, az Unitatis redintegratio. Szívem szerint beépíteném az anyagát a katolikus hittan tantervekbe - esetleg a protestáns egyházak hasonló anyagaiba is. Nagyon egyszerűen, hétköznapi módon szól arról, hogyan léphetünk, közeledhetünk bölcsen egymás felé. Először ismerjük meg egymást, adjunk esélyt arra, hogy a megismerése által megszeressük azt a másik Jézus tanítványt, aki nem a mi templomunkba jár, és nem a mi énekeinket énekli. Majd szépen lassan rájövünk, hogy ő nem akar rosszat, sőt: az ő ismeretei és tapasztalatai által mi is gazdagabbakká válunk...

Sok évvel ezelőtt egy ökumenikus istentiszteleten az egyik katolikus bazilikában egy evangélikus püspök prédikált. Egy mondata megragadott, és a mai napig nem felejtettem el: "Testvérek, értsük meg végre, hogy nagyobb az, Aki összeköt, mint mindaz, ami szétválaszt minket!" Ez igaz: ne a különbségeket és a múltat nézzük, hanem Jézusra tekintsünk, és Vele együtt közösen kezdjünk el egy jobb, új jövőt építeni, amelyben végre már testvérei leszünk egymásnak! És mindezt ne csak magunkért tegyük, hanem azért, hogy beteljesüljenek Jézus szavai: "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." Jn 17. 21

Listár István
teológus, a Holdfény Közösség vezetője