211. nap:  "A hivatásom a hobbim"

2020.10.19

Bíró László püspök atya szavai a mostani hét indító gondolatunk. Ő egy hiteles pap, egy hiteles püspök. Pár mondatban beszél a papságról, mint hivatásáról.

"Mindig azt szoktam mondani, hogy a hivatásom a hobbim. Nagy öröm mindenestül a papságom, a cölibátussal együtt. Ez a fajta életmód nekem ajándék, nem fáraszt, hogy csinálni kell. Szerencsére soha nem voltam öreglegény, mindig megvolt a magam szűkebb közössége, ahová tartoztam.

A papi magány inkább vágyott érték volt egész életemben, minthogy ettől szenvedtem volna. Én azt gondolom, hogy az életnek az értelme az, hogy szétajándékozzuk. Ettől lesz igazán értéke. Akkor lesz boldog az ember, ha megtalálja a saját hivatását, mert akkor mindig talál olyanokat, akiknek szétajándékozhatja magát, de csak akkor, hogyha nem saját magáért teszi.

Persze egy csomó olyan oldala van ennek az életnek, amit talán az ember nem szívesen csinál, például amikor a templom renoválásával, vagy adminisztrációval kell foglalkozni, de ehhez is mindig voltak munkatársaim, akikkel ezt a részét is jól lehetett végezni. A hivatali ügyeket nem szerettem soha, inkább a papi lét spirituális-pasztorációs vonulata vonzott."

                                                                                                                                       Forrás: csucsop.hu