928. nap: Búcsú a Gyergyói - havasokban

2022.10.06

Ünnepi szentmisére került sor a régi határ közelében a havasokban. Az ott élő magyar testvéreinkért imádkozzunk, kérjük számukra az Úr áldását!

"Búcsút ünnepeltek a hívek Hargita megyében, a Gyergyói-havasokban, a Ditró településhez tartozó Cengelléren szeptember 24-én. Az előkészületeket Baróti László Sándor szentszéki tanácsos, Ditró plébánosa vezette, az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Boldizsár Ferenc mikóujfalusi plébános volt.

Ditró az 1913. július 13-án Jézus Szívének szentelt, katedrális méretű templomáról ismert. Régi templomának Alexandriai Szent Katalin a védőszentje. A felszegen Sarlós Boldogasszony-kápolna is van, a közelmúltban Szent Imre tiszteletére is épült egy kápolna, és a szintén nemrég épült temetői kápolna mellett a hegyoldalban, valamint a hegytetőn további istentiszteleti helyek találhatóak. Ezek egyike a Szent Gellért védelmébe ajánlott cengelléri kápolna, ahol szeptember 24-én búcsút tartottak.

A búcsút előkészítő lelkes csapat Baróti László Sándor plébános vezetésével már kora reggel kiment a helyszínre, hogy idejében hozzálásson az estebéd elkészítéséhez, amelyet a zarándokok a szentmise végén fogyasztottak el.

A hideg, de egyben napos időjárás ellenére sok hívő, zarándok, a ditrói cserkészcsapat - akik az olvasmányokat és a könyörgéseket olvasták -, az ezen az eseményen hagyományosan részt vevő galgahévízi motorosok népesítették be a kápolna környékét. Internetes közvetítés által azok is bekapcsolódhattak a búcsúi szentmisébe, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak elmenni Cengellérre.

Az ünnepség közös estebéd elfogyasztásával zárult, amelyet a ditrói asszonyok készítettek a zarándokok számára."

Forrás: Magyar Kurír