905. nap: „Isten elindul, hogy megkeressen minket”

A mai napon Ferenc pápa vasárnapi beszédét adjuk közzé. Isten irgalmas szívét tárja fel előttünk az aktuális szentírási részek alapján...

"A mai liturgia evangéliumának témája az irgalmasságról szóló három példázat (vö. Lk 15,4-32). Azért hívják így őket, mert Isten irgalmas szívét tárják fel előttünk. Jézus ezeket a farizeusok és írástudók méltatlankodására válaszolva mondja el, akik szemére vetik: "Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" (Lk 15,2). Megbotránkoztak, mert Jézus a bűnösök közé ment. Ha számukra ez vallási szempontból botrányos, Jézus azzal, hogy szóba áll a bűnösökkel és együtt eszik velük, azt mutatja meg, hogy Isten is ilyen: ő senkit sem zár ki, azt akarja, hogy mindenki ott legyen a lakomáján, mert mindenkit gyermekeként szeret, kivétel nélkül mindenkit. A három példázat tehát összefoglalja az evangélium lényegét:

Isten Atya, és valahányszor elveszünk, ő jön, és megkeres bennünket.

A példázatok főszereplői ugyanis Istent képviselik: egy pásztor, aki elveszett juhát keresi, egy asszony, aki megtalálja az elveszett drachmát, és a tékozló fiú apja. Álljunk meg egy olyan tulajdonságnál, amely közös e három főszereplőben, melyet a következőképpen határozhatunk meg: a hiány miatti nyugtalanság. Hiányzik a bárány, hiányzik a pénzérme, hiányzik a fiú; a hiány nyugtalansága: mindhárom példázat szereplője nyugtalan, mert hiányzik neki valami. Végeredményben, ha egy kicsit számolnának, mindhárman megnyugodhatnának: a pásztornak hiányzik egy báránya, de van kilencvenkilenc másik, "ki érdekel, ha egy elveszik?" - mondhatná; az asszonynak hiányzik egy drachmája, de van kilenc másik; és az Atyának is van egy másik, engedelmes fia, akinek szentelheti az életét... Minek gondoljon arra, aki elment, hogy szabados életet éljen? Ezzel szemben a szívükben - a pásztor, az asszony, az apa szívében - nyugtalanság van amiatt, ami hiányzik: a bárány, a drachma, az eltávozott fiú miatt.

Aki szeret, az aggódik azért, aki hiányzik, vágyik arra, aki nincs jelen, keresi azt, aki elveszett, várja azt, aki eltávolodott. Mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen.

Testvéreim, Isten ilyen: nincs "nyugta", ha eltávolodunk tőle, szomorú, aggódás él a szívében; és elindul, hogy keressen bennünket, míg vissza nem visz a karjaiban.

Az Úr nem számol a veszteséggel és a kockázattal, neki apai és anyai szíve van, és szenved szeretett gyermekei hiánya miatt. De miért szenved attól, hogy ez a nyomorult fiú elment?" Szenved, szenved. Igen, Isten szenved attól, hogy távol vagyunk tőle, szenved, amikor eltévedünk, várja a visszatérésünket. Ne feledjük:

Isten mindig tárt karokkal vár bennünket, bármilyen élethelyzetben vesszünk is el.

Ahogyan az egyik zsoltár mondja, ő nem alszik, hanem mindig őrködik felettünk (vö. Zsolt, 121,4-5).

Nézzünk most magunkra és tegyük fel magunknak a kérdést: vajon utánozzuk-e ebben az Urat, vagyis megvan-e bennünk a hiány miatti nyugtalanság? Vágyunk-e azok után, akik nincsenek itt, akik eltávolodtak a keresztény élettől? Vajon hordozzuk-e ezt a belső nyugtalanságot, vagy nyugodtak és zavartalanok vagyunk egymás között? Más szóval, akik hiányoznak közösségeinkből, tényleg hiányoznak nekünk? Vagy csak úgy teszünk és nem is érinti meg a szívünket? Aki hiányzik az életemből, az valóban hiányzik? Vagy magunk között elvagyunk kényelmesen, boldog nyugalomban a csoportjainkban - "egy kiváló apostoli csoport tagja vagyok!" -, és nem érzünk együtt azokkal, akik távol vannak? Ez nemcsak arról szól, hogy "nyitottak legyünk mások felé", ez az evangélium! A pásztor a példázatban nem azt mondta: "Kilencvenkilenc juhom már van, ki kényszerít, hogy megkeressem az elveszettet, hogy az időmet vesztegessem?" Hanem útnak indult. Gondolkodjunk hát el kapcsolatainkról: imádkozom-e azért, aki nem hisz, aki eltávolodott, aki megkeseredett? Vonzzuk-e a távoliakat Isten stílusával, ami a közelség, az együttérzés és a gyengédség? Az Atya arra kér, hogy figyeljünk oda azokra a gyermekeire, akiket a legjobban hiányol. Gondoljunk egy ismerősünkre, aki közel áll hozzánk, és aki talán még sosem hallotta, hogy valaki azt mondta volna neki: "Tudod, te fontos vagy Istennek!" "De szabálytalan élethelyzetben vagyok, nagy rosszat tettem, súlyos bűnt követtem el..." - "Te fontos vagy Istennek!" Mondjuk meg neki:

Lehet, hogy te nem te keresed őt, de ő keres téged!

Legyünk nyugtalan szívű emberek! Nyugtalanítsanak bennünket ezek a kérdések, és imádkozzunk a Szűzanyához, mennyei édesanyánkhoz, aki fáradhatatlanul keres és gondjaiba vesz bennünket, gyermekeit!"

Forrás: Magyar Kurír