795. nap: Letartóztattak egy bíborost a kommunista hatóságok

2022.05.26

Pár napja érkezett a hír a kínai főpásztorról, aki idős kora ellenére sem tétlenkedik...

"A 90 esztendős főpásztort, aki 2002 és 2009 között a hongkongi egyházmegye püspöke volt, a nemzetbiztonságot felügyelő rendőri szervezet tartóztatta le.

Helyi újságírók közösségi médiás posztjai szerint a bíborost óvadék ellenében szabadlábra helyezték; fotók tanúsítják, hogy kiengedték a Van Csaj (Wan Chai) negyedben található rendőrőrsről. Egyes források szerint Joseph Zen 11 óra tájt autóval távozott, és nem kívánta kommentálni az eseményeket.

A helyi források úgy tudják, az idős bíborost kihallgatták a rendőrállomáson, miután a nemzetbiztonsági szolgálat külföldi erőkkel való összejátszással vádolta meg a segélyszervezetben betöltött szerepe miatt. A 2019-ben alapított, azóta megszüntetett 612 Humanitarian Relief Fund elsősorban azokat az embereket támogatta, akiket a tüntetésekkel kapcsolatban ért valamilyen sérelem, és jogi vagy orvosi költségek miatt szorultak segítségre. A segélyalap 2019. június 12-ről kapta a nevét, a tüntetések során aznap került sor súlyos összecsapásokra a mintegy 40 ezer tüntető és a rendőrség között.

A 2019-20-as hongkongi tüntetések közvetlen kiváltó oka a 2019-es hongkongi kiadatási törvény módosítási javaslata volt. Ha törvénybe iktatták volna, a helyi hatóságoknak joga lett volna feltartóztatni és kiadatni olyan személyeket, akiket olyan területeken köröznek, amelyekkel Hongkongnak nincs közvetlen kiadatási egyezménye, beleértve Tajvant és a szárazföldi Kínát.

A segélyalap tavaly október óta nem fogad adományokat, a közösségi oldalaikhoz irányítják az érdeklődőket.

Matteo Bruni szentszéki sajtószóvivő csütörtökön nyilatkozott az ügyben; "a Szentszék aggodalommal értesült Zen bíboros letartóztatásáról, és különös figyelemmel követi a helyzet alakulását" - mondta újságírók kérdéseire válaszolva.

A 612 Segélyalap további három kurátorát is őrizetbe vették a hatóságok: Margaret Ng jogászt, Hui Po-keung akadémikust és Denise Ho énekes-dalszerzőt.

A 2020-ban életbe léptetett nemzetbiztonsági törvény egyik fő célja a hongkongi demokráciapárti tünetések elfojtása volt; a négy vádpont közül a 612 Segélyalap kezelői a külföldi hatalmakkal való összejátszásban vétkesek. A másik három vádpont akár életfogytiglani börtönbüntetést is vonhat maga után.

Az elmúlt hónapokban már előfordult, hogy a hongkongi média megvádolta Joseph Zent, hogy 2019-ben felbujtó tevékenységet folytatott a diákság körében, és a kormány intézkedései elleni tiltakozásra buzdította őket. A bíboros a múltban is többször kritikával illette a Kínai Kommunista Pártot a vallásos közösségek üldözése miatt."

Forrás: Magyar Kurír