793. nap: A politikában iránytű lehet az Evangélium

2022.05.24

A mai napon kivételesen nem a vasárnapi tanítását adjuk közzé a Pápának, hanem a napokban tartott beszélgetését a Chemin Neuf Közösség tagjaival.

"A politika mindenekelőtt a találkozás művészete. Ez a találkozás abból áll, hogy nyitottak vagyunk mások felé, és elfogadjuk különbözőségeiket egy tiszteletteljes párbeszéd részeként - mondta a Szentatya. - A keresztények számára ez ennél több. Az evangélium megköveteli, hogy szeressük ellenségeinket, és ez azt jelenti, hogy "meghívást kapunk, hogy a politikai találkozásokat testvéri találkozásnak tekintsük, különösen azokkal, akik nem értenek egyet velünk".

Ez a hozzáállás megkívánja tőlünk, hogy megváltoztassuk azt, ahogyan másokra tekintünk, elfogadva és tiszteletben tartva őket. "Ilyen szemléletváltás nélkül fennáll annak a veszélye, hogy a politika gyakran erőszakos összeütközésbe torkollik, ahol az emberek saját elképzeléseiket próbálják ráerőltetni másokra, és sajátos érdekeiket akarják érvényesíteni a közjó helyett, ellentétben azzal az elvvel, hogy »az egység győz a konfliktus felett«" (vö. Evangelii gaudium, 226-230).

A közös gondolkodás ugyanolyan fontos keresztény szempontból, mivel fel kell ismernünk, hogy a politikának a közjót kell követnie, "nem egyszerűen a különböző és gyakran ellentétes érdekek ütköztetésén keresztül". Iránytűnk e közös terv előmozdításához az evangélium, amely alapvetően pozitív látásmódot hoz a világba az emberiségről, akit Isten szeret - mutatott rá Ferenc pápa.

A pápa kifejezte: örömmel látja, hogy a Chemin Neuf Közösség "nem elégszik meg azzal, hogy csupán a megbeszélések és az eszmecsere fóruma legyen", hanem az elkötelezettség konkrét formáira összpontosít.

Nekünk, keresztényeknek mindig realistának kell lennünk, szembesítenünk kell elképzeléseinket a kemény valósággal, nehogy olyan homokra építsünk, amely előbb-utóbb elmozdul - figyelmeztetett a Szentatya. - Ne felejtsük el, hogy a valóság fontosabb, mint az elképzelések."

A Chemin Neuf Közösség migránsok és az ökológia érdekében végzett szolgálatára utalva a pápa elmondta: nagyra értékeli, hogy a közösség egyes tagjai úgy döntöttek, együtt élnek Párizs egyik munkásnegyedében, hogy meghallják a szegények hangját. "Ez a politikai életben való részvétel keresztény módja" - hangsúlyozta Ferenc pápa. - Találkozás, elmélkedés, cselekvés: ez a keresztény értelemben vett politikai program - tette hozzá.

Ferenc pápa végül megismételte felhívását: az egységnek mindig győznie kell a konfliktus felett. Arra kérte a közösség tagjait, hogy Jézus Krisztust követve és a Szentlélekre figyelmesen hallgatva járjanak útjukon, hogy a politikát - XI. Piusz pápa meghatározása szerint - a felebaráti szeretet legmagasabb formájaként lehessen gyakorolni."

Forrás: Magyar Kurír