781. nap: A remény jelei Irakban és Szíriában

2022.05.12

A sok nehézség közepette az Egyház életjelei mutatkoznak Ázsiában, ahol számos üldözés és háború is sújtotta az ott élőket.

"Karam Samasa (moszuli katolikus pap) nagy örömmel szólt arról, hogy két Moszultól északra fekvő városból, Alqoshból és Telszkufból összesen százhuszonhat gyermek részesült elsőáldozásban április végén.

Telszkuf településen a magyar állam segítségével, a Hungary Helps Program keretében ezer család otthonát építették újjá, valamint a közösségi házat és a templomot 2018-ban.

Tavasszal, illetve a húsvéti időszak közeledtével a közösségek annak jeleként ünneplik meg a gyermekek elsőáldozását, amikor részesednek az Egyház szentségi misztériumából, hogy az isteni kegyelem megőrizte a helyi keresztények hitét az emberek sokaságának mindennapi életét feldúló iraki és szíriai konfliktusok éveiben, valamint a járvány, a liturgikus ünnepségekre vonatkozó korlátozások idején.

Az elsőáldozás ünnepe a hála és a jövőbe vetett bizalom érzéseit szabadítja fel, melyek egyesítik az összes keleti egyházat Krisztus szentségeken keresztül ható kegyelmének közös tanúságtételében.

Április 29-én Louis Raphaёl Sako bíboros, káld katolikus pátriárka is kiszolgáltatta az első szentáldozást tizenhat gyermek részére a bagdadi Szent Illés-templomban. A főpásztor így fogalmazott az ünnepen: A szentségek ajándéka és az isteni misztériumokban való részvétel lehetősége a keresztény élet forrását jelentik: a keresztség újjászületés Krisztusban, az Eucharisztia pedig "a szívek tápláléka az örök élethez" - mondta az iraki bíboros Szír Szent Efrém szavait idézve.

Május 1-jén, vasárnap negyvenöt nagyon fiatal szír ortodox keresztény részesült elsőáldozásban a Szűz Máriáról elnevezett templomban, Kamisliben, Szíriában. A liturgiát Maurice Amszih, a dzsazíra-eufráteszi főegyházmegye kinevezett szír ortodox érseke celebrálta: "Ezek a gyermekek számunkra a jövő reménye, ők az Egyház új éltető ereje" - nyilatkozta a helyi keresztény Suroyo TV-nek."

Forrás: Magyar Kurír