765. nap: A válság az út része

Ferenc pápa ismét őszintén beszél a valóságról, miszerint a keresztény ember életében még a válság sem katasztrófa - sőt! Olvassuk figyelemmel!

"Ma, húsvét nyolcadának utolsó napján az evangélium azt beszéli el, ahogyan a feltámadt Úr első és második alkalommal megjelenik tanítványainak. Jézus eljön húsvétkor, miközben az apostolok félelemből bezárkóznak az emeleti szobába, de mivel Tamás, a tizenkettő egyike nincs jelen, nyolc nappal később visszatér (vö. Jn 20,19-29). Koncentráljunk a két főszereplőre, Tamásra és Jézusra, nézzük először a tanítványt, aztán a Mestert! Gyönyörű párbeszédet folytatnak ők ketten.

Először is nézzük Tamás apostolt! Ő mindannyiunkat képvisel, akik nem voltunk jelen az emeleti szobában, amikor az Úr megjelent, és nem kaptunk tőle fizikai jeleket vagy megjelenéseket. Ránk is, mint erre a tanítványra, néha nehézkedés jellemző: hogyan hihetnénk, hogy Jézus feltámadt, hogy kísér bennünket, hogy életünk Ura, anélkül, hogy láttuk volna, anélkül, hogy érintettük volna? Hogyan hihetjük ezt el? Miért nem adja az Úr valami nyilvánvalóbb jelét jelenlétének és szeretetének? Valami jelet, hogy jobban lássunk... Tehát mi is olyanok vagyunk, mint Tamás, ugyanazokkal a kétségekkel küzdünk, ugyanazokkal az érvelésekkel élünk.

De nem kell szégyenkeznünk emiatt. Tamás történetének elbeszélésével ugyanis az evangélium azt üzeni nekünk, hogy az Úr nem tökéletes keresztényeket keres. Az Úr nem tökéletes keresztényeket keres! Megvallom nektek: félek, amikor olyan keresztényeket, olyan keresztény egyesületeket látok, akik azt hiszik, hogy tökéletesek. Az Úr nem tökéletes keresztényeket keres; az Úr nem olyan keresztényeket akar, akik sosem kételkednek és mindig biztos hitet színlelnek. Ha egy keresztény ilyen, akkor ott valami nincs rendben. Nem!

A hit kalandja, mint Tamás számára, fényekből és árnyékokból áll.

Ha nem, akkor milyen hit lenne az? A hit kalandja ismeri a vigasztalás, lángolás és lelkesedés időszakát, de ismeri a fáradtságot, a megzavarodást, a kétséget és a sötétséget is. Az evangélium bemutatja nekünk Tamás "válságát", hogy elmondja, nem kell félnünk az élet és a hit válságaitól. A válság nem bűn, hanem az úthoz tartozik, nem szabad félnünk tőle!

A válságok sokszor alázatossá tesznek bennünket, mert megfosztanak attól az elképzeléstől, hogy a helyünkön vagyunk, és különbek vagyunk másoknál.

A válságok segítenek felismerni, hogy szükséget szenvedünk: felélesztik bennünk az Isten iránti szükséget, és így lehetővé teszik, hogy visszatérjünk az Úrhoz, hogy megérintsük sebeit, hogy újra megtapasztaljuk szeretetét, ahogyan azt az első alkalommal tettük. Kedves testvéreim és nővéreim, jobb a tökéletlen, de alázatos hit, mely mindig visszatér Jézushoz, mint egy erős, de elbizakodott hit, mely önhitté és gőgössé tesz bennünket. Jaj az ilyeneknek, jaj!

Tamás távollétével és útjával szemben, mely gyakran a miénk is, milyen Jézus magatartása? Az evangélium kétszer mondja, hogy Jézus "eljött" (Jn 20,19.26). Először, majd másodszor, nyolc nappal később. Jézus nem adja fel, nem fárad belénk, nem ijed meg a válságainktól, a gyengeségeinktől.

Ő mindig visszajön: amikor az ajtók zárva vannak, visszajön; amikor kételkedünk, visszajön; amikor Tamáshoz hasonlóan szükségünk van arra, hogy találkozzunk vele és közelebbről megérintsük, visszajön.

Jézus mindig visszajön, mindig kopogtat az ajtónkon, és nem hatalmas jelekkel jön vissza, amelyek miatt kicsinek és elégtelennek éreznénk, sőt szégyellnénk magunkat, hanem a sebeivel; a sebeit mutatja nekünk, a sebeit, törékenységeinkkel egybekelő szerelmének jeleit.

Testvéreim és nővéreim, különösen akkor, amikor megfáradunk vagy válságos pillanatokat élünk át, a feltámadt Jézus vissza akar jönni, hogy velünk legyen. Csak arra vár, hogy keressük, hogy segítségül hívjuk, sőt, hogy Tamáshoz hasonlóan tiltakozzunk, hogy eléje vigyük szükségleteinket és hitetlenségünket. Ő mindig visszajön. Miért? Mert türelmes és irgalmas.

Azért jön, hogy felnyissa félelmeink, hitetlenségeink szobáit, mert mindig újabb lehetőséget akar adni nekünk.

Jézus az "újabb lehetőségek" Ura: mindig ad újabb lehetőséget, mindig! Gondoljunk csak arra, amikor legutóbb - emlékezzünk vissza egy kicsit -, amikor egy nehéz, válságos időszakban bezárkóztunk magunkba, elbarikádoztuk magunkat problémáink közé, és Jézust kint hagytuk a házon kívül. És ígérjük meg magunknak, hogy legközelebb, amikor megfáradunk, Jézust fogjuk keresni, visszatérünk hozzá, az ő megbocsátásához - ő mindig megbocsát, mindig! - visszatérünk a sebekhez, amelyek gyógyulást hoztak nekünk. Így képessé válunk az együttérzésre is, arra, hogy merevség és előítélet nélkül közelítsünk mások sebeihez.

A Szűzanya, az irgalmasság anyja - szeretek az irgalmasság anyjaként gondolni rá az irgalmasság vasárnapja utáni hétfőn - kísérjen bennünket a hit és a szeretet útján!"

Forrás: Magyar Kurír