744. nap: „Örvendezz, az Úr veled van.”

Ferenc pápa március 25-én, Urunk születésének hírüladása ünnepén elmondott szentbeszédét idézzük, amelynek középpontjában a megbocsátás, a kiengesztelődés, a szentgyónás állt. Fogadjuk be szavait, amelyek minden nap aktuálisak.

A mai főünnep evangéliumában Gábriel angyal háromszor szólal meg és fordul Szűz Máriához.

Először akkor, amikor köszönti őt. Ezt mondja: "Örvendezz, üdvöz légy, kegyelemmel teljes. Az Úr veled van" (Lk 1,28). Az örvendezés, az öröm oka ebben a pár szóban tárul fel: az Úr veled van. Testvérem, ma ugyanezek a szavak szólítanak meg téged; mindannyiszor a magadénak érezheted ezeket, amikor közeledsz Isten megbocsátásához, hiszen az Úr ezt mondja neked: "Én veled vagyok." Túl gyakran gondoljuk azt, hogy a gyónás abban áll, hogy lehajtott fővel Istenhez járulunk. Csakhogy nem mi vagyunk azok, akik az Úrhoz megyünk; ő jön el meglátogatni minket, hogy eltöltsön kegyelmével, megörvendeztessen örömével.

Ha gyónunk, akkor megadjuk az Atyának azt az örömet, hogy felemelhessen minket. Annak, amit megélünk, nem a bűneink vannak a középpontjában, ott lesznek a bűneink, de nem a középpontban. Az ő megbocsátása - ez a középpont! Próbáljuk elképzelni, mi lenne, ha a bűneink állnának a szentség középpontjában: majdnem minden tőlünk függene, a mi bűnbánatunktól, a mi erőfeszítéseinktől, a mi elköteleződésünktől. De nem így van. Ő van a középpontban, aki megszabadít és talpra állít minket.

Állítsuk helyre a kegyelem elsőbbségét, és kérjük az ajándékot, hogy megértsük: a kiengesztelődés elsődlegesen nem a mi lépésünk Isten felé, hanem az ő ölelése, amely körülfon, ámulatba ejt, és megindít minket. Az Úr az, aki Mária názáreti otthonához hasonlóan a mi házunkba is belép, és korábban ismeretlen ámulatot és örömet hoz magával: a megbocsátás örömét.

Állítsuk Isten távlatát az első helyre: így újra megszeretjük a gyónást. Szükségünk van rá, mivel minden belső újjászületés, minden lelki fordulat innen, Isten megbocsátásából indul ki.

Ne hanyagoljuk el a gyónást, hanem fedezzük fel azt az öröm szentségeként. Igen, az öröm szentségeként, ahol a szégyenkezésünket kiváltó rossz az Atya forró ölelésének a megtapasztalására nyújt alkalmat. Ez Jézus édes ereje, aki meggyógyít minket, ez a Szentlélek "anyai gyöngédsége". Ez a szíve a gyónásnak.

Kedves testvéreim, menjünk előre, hogy bocsánatot nyerjünk! Ti, akik kiszolgáltatjátok Isten bűnbocsánatát, legyetek olyan emberek, akik a hozzájuk járulók számára felkínálják ezen híradás örömét: Örvendezz, az Úr veled van. Kérem, ne legyen semmiféle szigor, semmiféle akadály, semmiféle kellemetlenség; az irgalom előtt kitárt ajtók!

A gyónásban különösen is meghívást nyerünk arra, hogy megszemélyesítsük a jó Pásztort, aki karjaiba veszi a bárányait és megsimogatja őket. Legyünk a kegyelem csatornái, amelyek az Atya irgalmának az élő vizét viszik el a szív szárazságába. Ha egy papban nincs meg ez a hozzáállás, ha nincsenek ezek az érzelmek a szívében, jobb ha nem is gyóntat!

Másodszor szól az angyal Máriához. Az előbb hallott köszöntéstől megzavarodott lánynak ezt mondja: "Ne félj" (v. Lk 1,30). Először azt mondta: "Az Úr veled van"; másodszor pedig: "Ne félj!" A Szentírásban Isten, amikor bemutatkozik az őt befogadó embernek, előszeretettel ejti ki ezt a két szót: ne félj. Ezt mondja Ábrahámnak (ld. Ter 15,1), ezt ismétli Izsáknak (ld. Ter 26,24), Jákobnak (ld. Ter 46,3) és így tovább, egészen Józsefig (ld. Mt 1,20) és Máriáig: ne félj, ne félj! Ily módon világos és vigasztaló üzenetet intéz hozzánk: amikor az élet megnyílik Isten előtt, akkor a félelem többé már nem képes túszként fogva tartani minket. Hiszen a félelem fogva tart bennünket.

Testvérem, ha bűneid megrémítenek, ha a múltad nyugtalanít, ha a sebeid nem gyógyulnak be, ha folyamatos eleséseid kedvedet szegik, és úgy érzed, elvesztetted a reményt, kérlek, ne félj. Isten ismeri a gyöngeségeidet, és nagyobb a tévedéseidnél. Isten nagyobb a bűneinknél: sokkal nagyobb! Egy dolgot kér tőled: ne tartsd magadban a törékenységeidet, a nyomorúságaidat; vidd el ezeket hozzá, helyezd beléje. Így a reményvesztés okából átalakulnak a feltámadás lehetőségévé.

Ne félj!

Az Úr a bűneinket kéri tőlünk. Eszembe jut annak a sivatagi szerzetesnek a története, aki mindent Istennek adott, mindent, és böjtöléssel, vezekléssel, imádsággal töltötte az életét. Az Úr többet kért tőle. "Uram, én mindent odaadtam neked - mondja a szerzetes -, mi hiányzik?" "Add nekem a bűneidet." Ezt kéri tőlünk az Úr.

Ne félj!

Szűz Mária elkísér minket: ő maga Istenbe vetette zavarodottságát. Az angyal üdvözlése komoly okot kínált arra, hogy megijedjen. Valami elgondolhatatlant ajánlott neki, ami meghaladta emberi erőit, amit egyedül nem lett volna képes végigvinni: túl sok nehézséggel kellett volna szembenéznie, a mózesi törvénnyel, Józseffel, falujának lakóival és a népe tagjaival kapcsolatos gondokkal. Ezek mind nehézséget jelentettek.

Ne félj!

Mária azonban nem emelt kifogásokat. Számára elég a ne félj, elég az, hogy Isten biztosítja őt. Odabújik hozzá, ahogyan mi is szeretnénk tenni ezen az estén.

Gyakran ugyanis ennek épp az ellenkezőjét tesszük: a bizonyosságainkból indulunk ki, és csak akkor járulunk Istenhez, amikor már elvesztettük ezeket.

A Szűzanya azonban arra tanít minket, hogy Istentől induljunk, remélve, hogy ily módon minden más megadatik majd nekünk (ld. Mt 6,33). Arra hív, hogy elmenjünk a forráshoz, az Úrhoz, aki a félelem és az életfájdalom elleni radikális orvosság. Jól kifejezi ezt egy szép mondat, amit egy itteni, vatikáni gyóntatószék fölött lehet olvasni. Ezekkel a szavakkal fordul Istenhez:

"Ha eltávolodunk tőled, elbukunk, ha visszatérünk hozzád, feltámadunk, ha benned maradunk, létezünk." (Ld. Szent Ágoston, Soliloquium, I,3.)

Ezekben a napokban halált hordozó hírek és képek lépnek be otthonainkba, miközben bombák pusztítják el megannyi tehetetlen ukrán testvérünk házát. A fékevesztett háború, amely oly sok emberre sújtott le és okoz szenvedést, mindenkiből félelmet és döbbenetet vált ki. A tehetetlenség és az elégtelenség érzését kelti bennünk. Szükségünk van arra, hogy halljuk a szavakat: "Ne félj!" Az emberi biztosítékok azonban nem elégségesek, Isten jelenlétére van szükség, az isteni megbocsátás bizonyosságára, amely egyedül törli el a rosszat, oltja ki a haragot, adja vissza a békét a szívnek. Térjünk vissza Istenhez, térjünk vissza az ő megbocsátásához!

Az angyal harmadszor is megszólal. Most ezt mondja a Szűzanyának: "A Szentlélek száll le rád" (Lk 1,35). "Az Úr veled van." "Ne félj!" A harmadik mondat pedig: A Szentlélek száll le rád." Íme, így avatkozik be Isten a történelembe: a saját Lelkét ajándékozza nekünk. Ahhoz, ami számít, nem elég a mi erőnk. Egyedül nem tudjuk feloldani sem a történelem, sem a saját szívünk ellentmondásait. Szükségünk van Isten bölcs és szelíd erejére, ami nem más, mint a Szentlélek. Arra a Lélekre, aki harmóniát ad nekünk, mert ő maga a harmónia. Szükségünk van a szeretet Lelkére, amely feloldja a gyűlöletet, kioltja a haragot, eltörli a kapzsiságot, felébreszt a közönyünkből. Szükségünk van Isten szeretetére, mert a mi szeretetünk bizonytalan és elégtelen. Oly sok dolgot kérünk az Úrtól, ám gyakran elfelejtjük kérni tőle a legfontosabbat, azt, amit adni szeretne nekünk: a Szentlelket, az erőt a szeretethez.

Szeretet nélkül mit is adhatunk a világnak? Valaki azt mondta, hogy egy keresztény szeretet nélkül olyan, mint egy tű, amelyik nem varr: megszúr, sebez, de ha nem varr, ha nem sző össze, ha nem egyesít, akkor semmire sem jó. Merem állítani: nem is keresztény! Ezért arra van szükség, hogy Isten megbocsátásából a szeretet erejét merítsük, ugyanazt a Lelket merítsük, amely leszállt Máriára.

Ha azt szeretnénk, hogy a világ megváltozzon, először a mi szívünknek kell megváltoznia. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, engedjük, hogy a mai napon kézen fogjon minket a Szűzanya. Tekintsünk az ő Szeplőtelen Szívére, ahová alászállt Isten; az egyetlen emberi teremtményi szívre, amely árnyék nélkül való. Ő "kegyelemmel teljes" (v. Lk 1,28), vagyis nincs benne bűn: benne nyoma sincs a rossznak, és ezért Isten vele akarta megkezdeni az üdvösség és a béke új történetét. Itt fordult meg a történelem sora. Isten azáltal változtatta meg a történelmet, hogy bekopogott Mária Szívének ajtaján.

Ma pedig mi, Isten megbocsátása által megújult emberek is bekopogunk ezen az ajtón. A világ püspökeivel és híveivel együtt ünnepélyesen Mária Szeplőtelen Szíve elé szeretném vinni mindazt, amit megélünk: megújítom az Egyház és a teljes emberiség felajánlását őneki, különösen is felajánlva neki az ukrán és az orosz népet, amelyek gyermeki szeretettel Anyjukként tisztelik őt. Nem varázsigéről van szó, nem nem arról! Hanem egy lelki tettről.

A gyermekek feltétlen bizalmának gesztusa ez, amellyel ennek az egész világot fenyegető, kegyetlen és esztelen háborúnak a megpróbáltatásai közepette az Édesanyjukhoz futnak. Mint a kisgyermekek, amikor megijednek, anyukájukhoz mennek sírni, védelmet keresni. Fussunk az Édesanyához, az ő szívébe helyezve félelmeiket és szenvedéseiket, átadva neki magukat. Ebben a tiszta, romlatlan szívben tükröződik Isten, a testvériség és a béke értékes javai, mindaz, ami vagyunk, hogy ő, az Anya, akit az Úr nekünk ajándékozott, megvédjen és oltalmazzon minket.

Mária ajkáról hangzik el a legszebb mondat, amit az angyal elvihet Isten elé: "Legyen nekem a te igéd szerint" (v. Lk 1,38). Mária igenje nem passzív vagy lemondó elfogadás, hanem annak eleven vágya, hogy Istenhez csatlakozzon, akinek "terve a béke és nem a csapás" (Jer 29,11). Ez a legszorosabb részvétel a világnak szánt béketervében. Ajánljuk fel magunkat Máriának, hogy belépjünk ebbe a tervbe, hogy teljesen Isten terveinek a rendelkezésére álljunk. Isten Anyja, miután kimondta igenjét, hosszú útra indul egy hegyes vidék felé, hogy meglátogassa áldott állapotban lévő rokonát (ld. Lk 1,39). Sietve ment. Szeretek a sietős Szűzanyára gondolni, ő mindig ilyen, siet, hogy segítsen nekünk, hogy oltalmat nyújtson nekünk

A mai napon fogja meg a mi kezünket is, és így vezessen utunkon: vezessen a testvériség és a párbeszéd meredek és fáradságos ösvényein, vezessen a béke útján!

A szentmise után Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének.

Forrás: Magyar Kurir