676. nap: Amikor a szeretet megmenti a háború áldozatait…
Szíriai, majd török menekülttáborbeli lehetetlen helyzetéből mentettek meg komoly összefogással keresztény testvérek egy fél lábú apát, és az ő végtagok nélküli fiát. Nem a természet tette ilyenné őket, hanem egy bombatámadás áldozatai lettek...
"Egy róluk készült fénykép tette őket ismertté, és ennek hatására beindult az összefogás, amely a sienai Caritas segítségével végül befogadáshoz vezetett. Munzir és a kis Musztafa Isztambulból érkeztek Olaszországba humanitárius vízummal: mindketten egy szíriai bombatámadás súlyos sérültjei, egy ideje Törökországban éltek nyomorban, menekültként.
Mehmet Aslan fényképész készített fényképet róluk, amellyel megnyerte a Siena International Photo Awards pályázatát, ezt követően indult el a szolidaritási kezdeményezés. Az ötéves Musztafa a szüleivel, Munzirral és Zeibabbal, és két testvérével érkezett Olaszországba, ahol a Caritas biztosít számukra otthont, támogatást és segíti a család integrációját, megismerteti őket a környék lakóival.
A család Idlibből származik, ahol szegényesen éltek. 2016-ban a piacot bombatámadás érte, amelyben az édesapa elvesztette jobb lábát. Az édesanya, aki várandós volt Musztafával, belélegezte a robbanószerkezetből kiszabadult ideggázt, ami károsította a magzatot: végtagok nélkül született. Három évvel később menekültek el hazájukból Törökország déli részére. Semmijük nem volt, koldusként éltek, a Török Félhold segítette őket.
Mehmet Aslan török fényképész azonban megváltoztatta a helyzetüket: lefotózta őket, és a felvétel gyorsan bejárta a világot. A fotós benevezett a Siena Awards nemzetközi fotópályázat 2021-es kiadásába, megnyerte a versenyt. Musztafa új esélyt kap Olaszországban, a budriói egészségügyi központban megműtik a gyomrát és protézist készítenek neki.
Paolo Lojudice érsek, a siena-Colle di Val d'Elsa-montalcinói egyházmegye érseke, az egyházmegyei Caritas elnöke telefonon beszélt a Vatican Newsnak arról, mekkora örömmel fogadják be a családot. Ugyanúgy zajlik a folyamat, mint más esetekben, hiszen már sokaknak siettek a segítségére. Gyakorlattá teszik Ferenc pápa felhívását, hogy minden plébánia lásson vendégül egy nehézségekkel küszködő családot. Felhívta a figyelmet az újságírók felelősségére, akik látják, hogy a háborúk és a hatalommal való visszaélések milyen drámaivá teszik férfiak, nők és gyermekek életét.
Ferenc pápa Patris corde kezdetű levele az apaságnak éppen azt a dimenzióját mélyítette el, amelyet Mehmet Aslan fotója megjelenít. "Elmondhatjuk, hogy Szent József és a gyermek képe. Mélyen hat ránk. Nem gondoltam volna, hogy részünk lehet ebben a történetben" - tette hozzá a bíboros. "Számomra ez a fotó az életörömről szól, mindennek ellenére. Azt mondja, hogy felugorhatunk a magasba a háború közepén is. Méltóságot jelent" - tette hozzá. Különösen hangsúlyos ez a jelentés egy olyan időszakban, amelyben élünk, a járvány idején, amikor mindenkit elér a kísértés, hogy bezárkózzon a csigaházába. "Az egyházmegyénk azonban mindig nyitott maradt. Egy jel ez, más jelekkel együtt. Reméljük, egyre jobban megértjük, mit jelent valójában a befogadás. Az irgalmas szeretet ki tud találni, mozgásba tud hozni egészen rendkívüli dolgokat is" - hangsúlyozta."
Forrás: Magyar Kurír