618. nap: Nézzünk fel!

Ferenc pápa advent első vasárnapján egy komoly lelki életbeli veszélyre hívja fel a figyelmünket - miközben a Szentírásról elmélkedik...

"A mai liturgia evangéliuma, advent első vasárnapján, vagyis a karácsonyi előkészület első vasárnapján az Úr eljöveteléről beszél nekünk az idők végén. Jézus lesújtó eseményeket és megpróbáltatásokat jelent be, de éppen ezen a ponton biztat arra, hogy ne féljünk. Miért? Mert minden rendben lesz? Nem, hanem azért, mert ő el fog jönni. Jézus visszatér, Jézus eljön, hiszen megígérte. Azt mondja: "Nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok" (Lk 21,28). Gyönyörű hallani ezt a bátorító igét: felnézni és felemelni a fejünket, mert éppen akkor jön el az Úr, hogy megmentsen bennünket, amikor úgy tűnik, mindennek vége; örömmel várni őt a megpróbáltatások között, az élet válságaiban és a történelem drámáiban is. Várnunk kell az Urat!

De hogyan emeljük fel a fejünket, mi tegyünk, hogy a nehézségek, a szenvedések és a vereségek ne emésszenek fel bennünket? Jézus határozott felhívással mutatja nekünk az utat: "Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek [...]. Virrasszatok és imádkozzatok szüntelenül" (Lk 21,34.36).

"Virrasszatok!" A virrasztás! Álljunk meg a keresztény élet eme fontos aspektusánál. Krisztus szavaiból látjuk, hogy a virrasztás a figyelemhez kapcsolódik: legyetek figyelmesek, figyeljetek, ne engedjétek a figyelmeteket elterelni, vagyis legyetek éberek! Az éberség ezt jelenti: nem engedjük, hogy a szívünk ellustuljon és lelki életünk középszerűségbe süllyedjen. Vigyázzatok, mert "alvó keresztények" lehetünk - tudjuk, sok alvó keresztény van, a lelki világiasságok által elaltatott keresztények -, olyan keresztények, akiknek nincs lelki lendületük, nincs buzgóságuk az imádkozásban - úgy imádkoznak, mint a papagájok -, nincs lelkesedésük a misszió iránt, nincs szenvedélyük az evangélium iránt, olyan keresztények, akik mindig befelé néznek, és képtelenek a horizontot kémlelni. Ez pedig "elbóbiskoláshoz" vezet: tunyán végezzük a dolgainkat, teljesen lehangoltak leszünk, közömbösek minden iránt, kivéve azt, ami előnyös nekünk. Ez szomorú élet, szomorú így élni... ebben nincs boldogság.

Ébernek kell lennünk, hogy ne megszokásból tengessük napjainkat, hogy ne nehezedjenek ránk - mondja Jézus - az élet terhei (vö. Lk 21,34). Az élet terhei elnehezítenek bennünket.

A mai nap tehát jó alkalom arra, hogy megkérdezzük magunktól: mi nehezíti el a szívemet? Mi nehezíti el a lelkemet?

Mi késztet arra, hogy a lustaság karosszékében üljek? Szomorú látni "karosszékben" ülő keresztényeket! Melyek azok a középszerűségek, amelyek megbénítanak, melyek azok a fogyatékosságok, amelyek földre visznek, és megakadályozzák, hogy felemeljem a fejem? És a testvéreim vállára nehezedő terhekre odafigyelek-e, vagy nem érdekelnek? Ezek a kérdések hasznunkra vannak, mert segítenek megóvni szívünket az akédiától. [Mondhatná valaki:] "De, atyám, mondja meg: mi az az akédia!" A lelki élet, sőt a keresztény élet nagy ellensége. Az akédia az a lustaság, amely mélybe taszít, szomorúságba taszít, elveszi az élet ízét és a tenni akarás vágyát. Egy negatív szellem, gonosz szellem, mely ernyedtté teszi a lelket, és megfosztja az örömtől. A szomorúsággal kezded, aztán csúszol lefelé, és nincs benned öröm. A Példabeszédek könyve azt mondja: "Őrizd a szíved, mert belőle fakad az élet" (Péld 4,23). Őrizni a szívünket: ezt jelenti a virrasztás, az éberség! Légy éber, őrizd a szíved!

És hozzáadunk egy lényeges összetevőt: az éberség titka az imádság. Jézus ugyanis azt mondja: "Virrasszatok és imádkozzatok szüntelenül" (Lk 21,36). Az imádság tartja égve a szív lámpását.

Különösen, amikor úgy érezzük, hogy a lelkesedésünk megcsappant, az imádság újra lángra lobbantja, mert visszavezet minket Istenhez, a dolgok középpontjához. Az ima felébreszti a lelket az álomból, és arra összpontosítja, ami számít, létünk céljára.

A legsűrűbb napokon se hanyagoljuk el az imát! Most néztem egy gyönyörű elmélkedést az imádságról az "A sua immagine" [Az ő képmására] című műsorban. Nézzétek meg, segítségetekre lehet! Segíthet a szív imája, hasznosak lehetnek a gyakran ismételt röpimák. Adventben mondogassuk például ezt: "Jöjj, Uram, Jézus!" Csak ezt, de ezt mondogassuk: "Jöjj, Uram, Jézus!" A karácsonyi készülődésnek ez az időszaka gyönyörű: gondoljunk a betlehemre, gondoljunk a karácsonyra, és mondjuk szívből: "Jöjj, Uram, Jézus, jöjj!" Ismételgessük ezt az imát egész nap, és a lelkünk éber marad! "Jöjj, Uram, Jézus": háromszor is elmondhatjuk ezt az imát. Mondjuk közösen háromszor: "Jöjj, Uram, Jézus!" "Jöjj, Uram, Jézus!" "Jöjj, Uram, Jézus!"

És most imádkozzunk a Szűzanyához: ő, aki éber szívvel várta az Urat, kísérjen bennünket az advent útján!"

Forrás: Magyar Kurír