590. nap: "Az Úr igéjét nem lehet úgy fogadni, mint bármelyik újsághírt."

2021.11.02

Ferenc pápa ma arra buzdít bennünket, hogy gyakran olvassuk, és éljük is a tápláló Evangéliumot!

A mai liturgiában az evangélium egy írástudóról szól, aki odamegy Jézushoz és megkérdezi tőle: "Melyik az első a parancsok közül?" (Mk 12,28). Jézus a Szentírás idézésével válaszol, és kijelenti: az első parancs az, hogy szeressük Istent, ebből aztán természetes következményeként következik a második: szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat (vö. Mk 12,29-31). Ezt hallva az írástudó nemcsak helyesnek ismeri el a választ, hanem azzal, hogy helyesnek ismeri el, szinte ugyanazokat a szavakat meg is ismétli, amelyeket Jézus mondott: "Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál" (Mk 12,32-33).

Feltehetjük magunknak a kérdést: ez az írástudó, amikor kifejezi egyetértését, miért érzi szükségét annak, hogy megismételje ugyanazokat a szavakat, megismételje Jézus szavait? Ez az ismétlés annál inkább meglepőnek tűnik, ha arra gondolunk, hogy Márk evangéliumában vagyunk, akinek nagyon tömör a stílusa. Mit jelent ez az ismétlés? Ez az ismétlés tanítás mindannyiunknak, akik hallgatjuk. Mert az Úr igéjét nem lehet úgy fogadni, mint bármelyik újsághírt. Az Úr szavát meg kell ismételnünk, magunkévá kell tennünk, meg kell őriznünk. A szerzetesi hagyomány, a monasztikus szerzeteseké, egy merész, de nagyon konkrét kifejezést használ. Azt mondja: Isten igéjét "meg kell rágni, el kell majszolni". Isten igéjét kérődzve meg kell emészteni. Mondhatni, annyira tápláló, hogy az élet minden területét el kell érnie: ahogy Jézus mondja ma, be kell vonnia egész szívünket, egész lelkünket, egész elménket, minden erőnket (vö. Mk 12,30).

Isten igéjének ismétlődnie, visszaverődnie, visszhangoznia kell bennünk. Amikor ez a belső visszhang ismétlődik, az azt jelenti, hogy az Úr a szívünkben lakik. És azt mondja nekünk, amit annak a derék írástudónak az evangéliumban: "Nem jársz messze Isten országától" (Mk 12,34).

Kedves testvéreim, az Úr nem annyira a Szentírás képzett magyarázóit keresi, mint inkább olyan tanulékony szívű embereket, akik befogadva az igét engedik, hogy bensőjükben megváltozzanak. Ezért olyan fontos, hogy szoros kapcsolatban legyünk az evangéliummal, hogy mindig kéznél legyen - akár egy kis evangélium a zsebünkben, a táskánkban, hogy olvashassuk és újraolvashassuk, hogy lelkesedjünk érte. Amikor ezt tesszük, Jézus, az Atya Igéje belép a szívünkbe, meghitt kapcsolatba kerül velünk, és mi gyümölcsöt termünk benne.

Vegyük példának a mai evangéliumot: nem elég elolvasni és megérteni, hogy szeretni kell Istent és felebarátunkat. Arra van szükség, hogy ez a parancs, a "főparancs", visszhangra találjon bennünk, hogy azonosuljunk vele, hogy lelkiismeretünk hangjává váljon. Akkor nem marad holt betű szívünk fiókjában, mert a Szentlélek kicsíráztatja bennünk az ige magvait. Isten igéje pedig működik, mindig mozgásban van, élő és hatékony (vö. Zsid 4,12). Így mindegyikünk élő, másoktól különböző, eredeti "fordítássá" válhat. Nem ismétléssé, hanem élő, másoktól különböző, eredeti "fordításává" annak az egyetlen szeretetigének, amelyet Isten nekünk ad. Ezt látjuk a szentek életében is: egyik sem ugyanolyan, mint a másik, mindannyian különbözőek, de mindannyian Istennek ugyanazzal az igéjével.

Ma tehát vegyünk példát ettől az írástudótól. Ismételjük meg Jézus szavait, engedjük, hogy visszhangozzanak bennünk: "Szeresd Istent teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, felebarátodat pedig, mint önmagadat." És tegyük fel magunknak a kérdést: ez a parancs vezérli-e valóban az életemet? Ez a parancs tükröződik-e mindennapjaimban? Ma este, mielőtt aludni térünk, érdemes megvizsgálnunk lelkiismeretünket ez alapján az ige alapján, és nézzük meg, szerettük-e ma az Urat, és tettünk-e egy kis jót azokkal, akikkel találkoztunk. Legyen minden találkozásunk olyan, hogy adunk egy kis jót, egy kis szeretetet! Erre biztat bennünket ez az ige.

Szűz Mária, akiben Isten Igéje testté lett, tanítson meg, hogy szívünkbe fogadjuk az evangélium élő igéit!