540. nap: "A kereszt sohasem divatos: napjainkban sem..." - tudósítás a zárómiséről

Elérkezett a várva várt nap, Ferenc pápa megérkezett Magyarországra. Budapest utcáin zarándokok sokasága készült az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére.

A szentmise előtti felvezető program során jeles előadók léptek fel a színpadon, míg ki-ki elfoglalta helyét a kijelölt szektorokban. A szentatya közben a Szépművészeti Múzeumban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselővel és a zsidó közösségek vezetőivel találkozott. 11 óra körül a pápamobil elindult, hogy a Hősök terén és az Andrássy úton üdvözölje a zarándokokat. Örömteli tekintetek, mosolyok, integetés, Éljen a pápa! - kiáltások hangzottak mindenfelől. Több kisgyermeket is felemeltek a Szentatyához, aki megcsókolta őket. Útközben pedig áldást osztott, integetett, az egyezményes tetszik jelet mutatta felemelt kezével. Nagy öröm volt számunkra is, hogy ilyen közelről szemtanúi voltunk ezeknek az eseményeknek.

A bevonulás után megkezdődött a Statio Orbis szentmise, amelyen több mint 2000 fős kórus énekelt. Erdő Péter bíboros köszöntötte a Szentatyát, kiemelve, hogy "Budapest, Magyarország és Európa szívében a hidak városa. Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között." A missziós kereszt kapcsán elmondta, hogy "a már szentté avatott személyek mellett tisztelettel emlékezünk meg a nagy főpásztorokról, mint például Stefan Wyszyński bíborosról, akinek boldoggá avatása éppen ezekben az órákban történik Varsóban." Majd átadta a Szentatyának a missziós kereszt kicsinyített mását.

A Szentatya homíliájából idézünk: "Fülöp Cezáreájában Jézus megkérdezi a tanítványaitól: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" (Mk 8,29). Ez a kérdés sarokba szorítja a tanítványokat és fordulatot hoz számukra a mester követésében. Jól ismerték Jézust. (...) Mégis, nem úgy gondolkoztak még, mint Ő. Hiányzott még a döntő lépés, amely elvezet Jézus csodálásából Jézus követésére. Az Úr ma is rászegezi a tekintetét mindannyiunkra és személyesen felteszi nekünk a kérdést: "Ki vagyok én valójában a te számodra?" (...) Mindannyiunktól nem csupán egy pontos választ vár el a katekizmus alapján, hanem személyes, életünkkel adható választ. Ebből a válaszból születik meg a tanítványi kapcsolat megújítása. Ez három lépésben megy végbe a tanítványoknál, és mi is megtehetjük ezeket."

1. Jézus hirdetése: "A kérdésre: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt az egész csoport nevében: "A Messiás vagy". (...) Ha kimondjuk, hogy Jézus a Krisztus, a Messiás, pontos a megfogalmazás, de nem teljes. Mindig fenyeget a veszély, hogy az emberek és nem Isten elképzelése szerinti Messiást hirdetünk. (...) Mi is szeretnénk egy olyan Messiást, aki hatalommal rendelkezik, és nem egy keresztre feszített szolgát. Az Eucharisztia azért van előttünk, hogy emlékeztessen bennünket, kicsoda Isten. Ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan, megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet."

2. A döntés Jézussal: "Péter, miután megvallotta, hogy Jézus a Messiás, megbotránkozik a Mester szavain, és igyekszik lebeszélni róla, hogy ezen az úton haladjon tovább. A kereszt sohasem divatos: napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz. (...)Pétert elvakítja ez a szemlélet, félrevonja Jézust, és szemrehányást tesz neki. Velünk is megeshet, hogy "félretesszük" az Urat, a szívünknek egyik sarkába, de közben vallásosnak és jónak tartjuk magunkat, tovább járjuk a magunk szabta utat, és nem engedünk Jézus logikájának. (...) Mennyire más Krisztus, aki egyedül a szeretettel áll elénk, mint e világ hatalmas, győzedelmes és ajnározott messiásai! Jézus megráz bennünket, nem elégszik meg a hitről szóló kijelentéseinkkel, azt várja, hogy megtisztítsuk vallásosságunkat a keresztje előtt, az Eucharisztia előtt. (...) Szánjunk időt a szentségimádásra. Engedjük, hogy Jézus, az élő kenyér, kigyógyítson a bezárkózásból, megnyisson az osztozásra, feloldja merevségeinket és magunkba zárkózásunkat, hogy megszabadítson abból a bénító szolgaságból, amikor csak saját képünket védjük, és elvezessen oda, ahova ő akar."

3. Jézus nyomában járni: "Távozz előlem, sátán!" (33. vers) - így téríti észhez Jézus Pétert egy erőteljes, szigorú paranccsal. Ám amikor az Úr megparancsol valamit, valójában ott van ő maga, és kegyelmével segít megtenni, amit kér. És Péter elfogadja a kegyelmet, és "tesz egy lépést hátra". A keresztény útja nem a siker ostromlása, hanem éppen azzal veszi kezdetét, hogy hátralépünk egyet, s ez megszabadít attól, hogy a középpontban legyünk, ki tudunk lépni középről. Ekkor ismeri fel Péter, hogy a középpont nem az ő Jézusa, hanem az igazi Jézus. (...)Mit jelent Jézus nyomában járni? Azt jelenti, hogy járjuk az élet útját azzal a jézusi bizalommal, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ugyanazon az úton járunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött, és nem azért, hogy neki szolgáljanak. Azt jelenti, hogy mindennap odalépünk testvéreinkhez. Az Eucharisztia indít erre bennünket, hogy érezzük: egy test vagyunk, amelyet megtörnek a többiekért."

A Szentatya felidézte Szent Istvánt és Szent Erzsébet példáját, majd folytatta: "Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él. Nyíljunk meg a megfeszített és feltámadt Isten botrányos újdonságára, aki megtört kenyérként életét adja a világért. Akkor örömben fogunk élni és örömet viszünk mindenhová. Ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy út végét jelenti, de legyen még inkább egy kiindulópont. Ha Jézus nyomában járunk, ez arra hív bennünket, hogy előre nézzünk, hogy befogadjuk a kegyelem átformáló ajándékát, és hogy mindennap újraébredjen bennünk a kérdés, amit Fülöp Cezáreájában az Úr feltett a tanítványainak: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?"- zárta beszédét Ferenc pápa.

A szentmise végén Ferenc pápa vezetésével elimádkoztuk az Úrangyalát. A Szentatya Isten áldását kérte a magyarságra, majd köszönetét fejezte ki: "Köszönöm a nagy magyar keresztény családnak, amelyet szeretnék magamhoz ölelni különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladunk. (...)Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!" Az utolsó mondatot magyarul mondta Ferenc pápa, mi pedig hatalmas tapssal köszöntük meg kedvességét.

A szentmise végén pápai áldást kaptunk, majd a himnuszok eléneklésével zárult az ünnepi liturgia.

Csodálatos volt megélni ezt a hetet a Kongresszuson, hála érte az Úrnak és külön köszönet minden szervezőnek!