1990. nap: "Elég, ha mindennap szabadon a szeretetet választjuk."

Leó pápa a szerdai katekézis keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi előadássorozatot. Beszédének témája: Az átadás. "Kiket kerestek?" (Jn 18,4). A Szentatya kiemelte, hogy csak az ingyenessé váló szeretet hozhat gyümölcsöt.

"Ma egy olyan jelenetnél állunk meg, amely Jézus kínszenvedésének kezdetét jelzi: ez az Olajfák kertjében történt elfogatása. János evangélista a tőle megszokott mélységgel nem egy rémült Jézust mutat be, aki menekül vagy elrejtőzik. Ellenkezőleg, egy szabad embert ábrázol, aki előlép és elsőként szólal meg, nyílt arccal néz szembe azzal az órával, amelyben a legnagyobb szeretet fénye ragyoghat fel.

"Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: »Kit kerestek?«" (Jn 18,4). Jézus tudja. Ennek ellenére úgy dönt, hogy nem hátrál meg. Átadja magát. Nem gyengeségből, hanem szeretetből. Olyan teljes, olyan érett szeretetből, mely nem fél az elutasítástól. Jézust nem elfogják: ő maga hagyja elfogni magát. Nem egy letartóztatás áldozata, hanem egy adás létrehozója. Ebben az önmagát odaadó tettben az emberiség megváltásának reménye nyer konkrét alakot: tudni, hogy még a legsötétebb órában is szabadok maradhatunk arra, hogy mindvégig szeressünk.

Amikor Jézus azt válaszolja, hogy "én vagyok", a katonák a földre rogynak. Ez egy titokzatos mondat, hiszen ez a kijelentés a bibliai kinyilatkoztatásban magának Istennek a nevére utal: "Én vagyok."

Jézus feltárja, hogy Isten jelenléte épp ott mutatkozik meg, ahol az ember igazságtalanságot, félelmet, magányt tapasztal. Az igazi fény éppen ott kész felragyogni, nem tartva attól, hogy a közeledő sötétség elnyomja.

Az éjszaka közepén, amikor minden összeomlani látszik, Jézus megmutatja, hogy a keresztény remény nem valóságtól való menekülés, hanem döntés. A remény magatartása egy olyan mély imának a gyümölcse, amelyben nem azt kérjük Istentől, hogy megkíméljen a szenvedéstől, hanem hogy legyen erőnk kitartani a szeretetben, annak tudatában, hogy a szeretetből, szabadon odaadott életet senki sem veheti el tőlünk.

"Ha engem kerestek, ezeket engedjétek el" (Jn 18,8).

Letartóztatásakor Jézus nem azzal törődik, hogy magát mentse: csak azt akarja elérni, hogy barátai szabadon távozhassanak. Ez azt bizonyítja, hogy az ő áldozata a szeretet igazi cselekedete.

Jézus csak azért hagyja, hogy az őrök elfogják és börtönbe vessék, hogy tanítványai szabadon távozhassanak.

Jézus életének minden napját erre a drámai és magasztos órára való felkészülésként élte le. Ezért van ereje ahhoz, hogy amikor eljön, ne keressen kiutat. Szíve jól tudja, hogy életének szeretetből való elvesztése nem kudarc, hanem titokzatos termékenység hordozója. Mint a búzaszem, mely a földbe hullva nem marad magára, hanem meghal és termékennyé válik.

Jézus is zavarodottá válik egy olyan út előtt, amely látszólag csak a halálba és a végbe vezet. De meg van győződve arról is, hogy csak a szeretetből elvesztett életet lehet végül újra megtalálni. Ebben rejlik az igazi remény: nem abban, hogy megpróbáljuk elkerülni a fájdalmat, hanem hogy hiszünk abban, hogy még a legigazságtalanabb szenvedések között is ott rejlik az új élet magja.

És mi a helyzet velünk?

Mi sokszor az életünket, a terveinket, a biztonságunkat védjük, és nem vesszük észre, hogy így egyedül maradunk. Az evangélium logikája más: csak az hoz virágot, amit odaadunk, csak az ingyenessé váló szeretet hozhatja vissza a bizakodást ott is, ahol minden elveszettnek tűnik.

Márk evangéliuma egy olyan fiatalemberről is beszámol, aki Jézus letartóztatásakor meztelenül elmenekül (Mk 14,51). Ez egy rejtélyes, ugyanakkor nagyon is beszédes kép. Miközben követni próbáljuk Jézust, mi is átélünk meglepetésszerűen érkező helyzeteket, melyek megfosztanak bizonyosságainktól. Ezek a legnehezebb helyzetek, amikor kísértésbe esünk, hogy elhagyjuk az evangélium útját, mert a szeretet lehetetlen útnak tűnik számunkra. Az evangélium végén mégis egy fiatalember lesz az, aki a feltámadást meghirdeti az asszonyoknak, immár nem meztelenül, hanem fehér ruhába öltözve.

Ez hitünk reménysége: bűneink és tétovaságaink nem akadályozzák meg Istent abban, hogy megbocsásson nekünk, és újra felébressze bennünk a követés vágyát, hogy képessé tegyen bennünket arra, hogy odaadjuk életünket másokért.

Kedves testvéreim, tanuljuk meg mi is átadni magunkat az Atya jóakaratának, és engedjük, hogy életünk válasz legyen a kapott jóra. Az életben nincs szükség arra, hogy mindent irányításunk alatt tartsunk. Elég, ha mindennap szabadon a szeretetet választjuk.

Ez az igazi remény: tudni, hogy Isten szeretete még a megpróbáltatás sötétjében is megtart bennünket, és az örök élet gyümölcsét érleli meg bennünk."

Forrás: Magyar Kurír