1955. nap: "Isten sosem fordít hátat nekünk, amikor hozzá fordulunk"
Leó pápa vasárnapi gondolataiban kiemelte az imádság fontosságát, és arra hív mindnyájunkat, hogy ne hagyjunk fel az imával, a nehéz helyzetekben sem.
"A mai evangélium arról szól, hogy Jézus megtanítja tanítványainak a Miatyánkot (vö. Lk 11,1–13), azt az imát, amely az összes keresztényt összekapcsolja.
Ezzel az imával az Úr arra biztat bennünket, hogy amikor Istenhez fordulunk, szólítsuk őt "abbának", "papának", mint a gyermekek, azzal a magatartással, amelyet a következő kifejezésekkel lehet leírni: "egyszerűség, gyermeki bizalom, örvendező biztonság, alázatos merészség és annak bizonyossága, hogy szeretnek bennünket" (A Katolikus Egyház katekizmusa, 2778).
A Katolikus Egyház katekizmusa nagyon szép kifejezéssel mondja erről: "Úr imádsága által az Atya kinyilatkoztatásával együtt önmagunkról is kinyilatkoztatást kapunk" (2783). És ez igaz: minél nagyobb bizalommal imádkozunk a mennyei Atyához, annál inkább felfedezzük, hogy az ő szeretett gyermekei vagyunk, és annál jobban megismerjük szeretetének nagyságát (vö. Róm 8,14–17).
A mai evangélium pedig néhány szuggesztív képpel írja le Isten atyai tulajdonságait: először annak a férfinak a képével, aki felkel az éjszaka közepén, hogy segítsen barátjának egy váratlan vendég fogadásában; azután az apa képével, aki azon van, hogy gyermekeinek jó dolgokat adjon.
Ezek a képek arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten sosem fordít hátat nekünk, amikor hozzá fordulunk, akkor sem, ha későn kopogtatunk az ajtaján, sőt akkor sem, ha hibáztunk, ha mulasztottunk, ha kudarcot vallottunk, s akkor sem, ha ahhoz, hogy fogadjon bennünket, "fel kell ébresztenie" a házban alvó gyermekeit (vö. Lk 11,7). Sőt, az Egyház nagy családjában az Atya nem habozik mindannyiunkat részesévé tenni szeretete összes kinyilvánításának.
Az Úr mindig meghallgat bennünket, amikor imádkozunk hozzá, és ha néha nehezen érthető időben és módon válaszol, az azért van, mert felfogásunkat meghaladó nagyobb bölcsességgel és gondviseléssel cselekszik.
Ezért az ilyen időszakokban se hagyjuk abba az imádkozást, a bizakodó imádkozást: benne mindig fényre és erőre lelünk.
Az Miatyánk imádkozásával azonban nemcsak az istengyermekség kegyelmét ünnepeljük, hanem azt is kifejezzük, hogy elkötelezzük magunkat ennek az ajándéknak a viszonzására azáltal, hogy Krisztusban testvérként szeretjük egymást. Az egyik egyházatya ezzel kapcsolatban azt írja: "Amikor Istent »Atyánknak« szólítjuk, emlékeznünk kell arra, hogy gyermekeiként kell viselkednünk" (Szent Cyprianus: De dominica Oratione, 11), egy másik egyházatya pedig hozzáteszi: "Nem nevezhetitek Atyátoknak a minden jóság Istenét, ha kegyetlen és embertelen a szívetek; mert akkor nincs rajtatok a mennyei Atya jóságának jegye" (Aranyszájú Szent János: De angusta porta et in Orationem dominicam, 3).
Nem imádkozhatunk Istenhez mint "Atyánkhoz", ha aztán kemények és érzéketlenek vagyunk másokkal. Inkább hagyjuk magunkat átalakítani az ő jóságától, türelmétől, irgalmától, hogy arcunk visszatükrözze az ő arcát!
Kedves testvéreim, a mai liturgia – imádságban és szeretetben – arra hív, hogy érezzük magunkat szeretve, és szeressünk úgy, ahogy Isten szeret bennünket: készségesen, tapintatosan, figyelmesen, számítás nélkül.
Kérjük Mária segítségét, hogy tudjunk válaszolni a megszólításra, hogy kinyilvánítsuk az Atya arcának gyengédségét!"
Forrás: Magyar Kurír