1934. nap: "Az evangélium reménye minden népnek szól..."
Vasárnap délben a Szentatya beszédében arra biztatott, hogy a misszió mezején dolgozzunk, legyünk az evangélium aktív munkásai.
"Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!
A mai evangélium (Lk 10,1–12.17–20) annak a küldetésnek a fontosságára emlékeztet bennünket, amelyre mindannyian meghívást kaptunk, mindenki a saját hivatása szerint és abban a konkrét helyzetben, amelybe az Úr helyezte.
Jézus hetvenkét tanítványt küld el (Lk 10,1). Ez a szimbolikus szám azt jelzi, hogy az evangélium reménye minden népnek szól: éppen ez Isten szívének a tágassága, az ő bőséges aratása, világban elvégzett műve annak érdekében, hogy minden gyermekét elérje az ő szeretete, és minden gyermeke üdvözüljön.
Ugyanakkor Jézus azt mondja: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába" (Lk 10,2).
Egyrészt Isten, mint egy magvető, nagylelkűen kiment a világba vetni, s az embernek és a történelemnek a szívébe helyezte a végtelen, a teljes élet, a megszabadító üdvösség utáni vágyat. Ezért nagy az aratás, Isten országa magként kihajt a földből, s a ma élő nők és férfiak – még ha sok más dolog szemlátomást elsodorja is őket – egy nagyobb igazságra várnak, teljesebb értelmet keresnek életüknek, igazságosságra vágynak, az örök élet utáni vágyat hordozzák magukban.
Másrészt azonban kevesen vannak azok, akik az Úr által bevetett földre dolgozni mennek, és akik – még ezt megelőzően – képesek Jézus szemével felismerni a betakarításra kész jó gabonát (vö. Jn 4,35–38).
Valami nagy dolgot akar tenni az Úr az életünkben és az emberiség történelmében, de kevesen vannak, akik ezt észreveszik, akik megállnak, hogy befogadják az ajándékot, akik azt hirdetik és továbbadják másoknak.
Kedves testvéreim, az Egyháznak és a világnak nem olyan emberekre van szüksége, akik hitüket külső címkeként felmutatva teljesítik vallási kötelességeiket; hanem a misszió mezején dolgozni akaró munkásokra van szüksége, szerelmes tanítványokra, akik Isten országáról tanúskodnak, bárhol legyenek is. Vélhetően nem hiányoznak az "alkalmi keresztények", akik időnként helyt adnak a jó vallási érzéseknek, vagy részt vesznek valamilyen egyházi eseményen; de kevesen vannak azok, akik készek mindennap Isten mezején dolgozni, saját szívükben gondozni az evangélium magvát, hogy aztán azt mindennapi életükbe, családjukba, munkahelyükre, tanulmányaik helyére, a különféle társadalmi közegekbe és a rászorulókhoz vigyék.
Ehhez nem kell túl sok elméleti tudás pasztorális fogalmakról; leginkább imádkozni kell az aratás urához.
Az első helyen tehát az Úrral való kapcsolat áll, a vele való párbeszéd ápolása. Akkor ő munkásaivá fog tenni bennünket, és országának tanúiként a világ mezejére küld majd bennünket.
Kérjük Szűz Máriát – aki nagylelkűen mondta ki igenjét, hogy részt vegyen a megváltás művében –, hogy járjon közben értünk, és kísérjen bennünket az Úr követésének útján, hogy mi is vidám munkásokká válhassunk Isten országában!"
Forrás: Magyar Kurír