1871. nap: "Ferenc pápa hű volt küldetéséhez"

Április 30-án, a kilencnapos gyászidőszak utolsó napján a bíborosok közös szentmisét mutattak be Ferenc pápáért. A mise főcelebránsa Dominique Mamberti bíboros, a bíborosi testület protodiakónusa volt. Ő fogja bejelenteni majd az új pápa személyét. Az aznapi szentírási részletek megegyeznek a Húsvét 3. vasárnapján vett szakaszokkal, ahol Jézus, a Tibériás tavánál, a csodálatos halfogás után Péterre bízza a nyáj vezetését.

"Tisztelt Bíboros Atyák, kedves Püspök és Pap Testvérek, kedves Fivéreim és Nővéreim!

A Ferenc pápa lelki üdvéért végzett kilenced mai, utolsó napjának, húsvét harmadik vasárnapjának az igeliturgiája és János evangéliumának most hallott (Jn 21,1–19) szakasza a feltámadt Jézus találkozását mutatja be néhány apostollal és tanítvánnyal Tiberiás tavának partján, s ez a szakasz a Péterre bízott küldetéssel és Jézus parancsával végződik: "Kövess engem!"

Ez az epizód a Lukács által elbeszélt első csodás halfogásra emlékeztet, amikor Jézus meghívta Simont, Jakabot és Jánost, és meghirdette Simonnak, hogy emberhalász lesz belőle. Attól kezdve Péter követte őt, néha félreértések közepette, sőt elárulva Jézust, a mai találkozásban, a Krisztusnak az Atyához való visszatérése előtti utolsó találkozásban viszont megkapja tőle a pásztori feladatot, a nyáj legeltetésének feladatát.

Ebben az evangéliumi szakaszban a szeretet a kulcsszó. Az első, aki felismeri Jézust, "a tanítvány, akit Jézus szeretett", János, aki így kiált fel: "Az Úr az!" (Jn 21,7). Péter pedig azonnal a vízbe ugrik, hogy a Mesterhez jusson.

Miután megosztották egymással az ételt, ami az apostolok szívében az utolsó vacsora emlékét idézte fel, párbeszéd kezdődik Jézus és Péter között, az Úr hármas kérdése és Péter hármas válasza.

Az első két alkalommal Jézus az erős elköteleződést kifejező "szeret" igét használja, míg Péter az árulására emlékezve a kisebb elköteleződést jelentő "kedvellek" igével válaszol, a harmadik alkalommal pedig maga Jézus is a "kedvel" igét használja, s így alkalmazkodik az apostol gyengeségéhez. XVI. Benedek pápa, amikor ezt a párbeszédet magyarázta, a következő észrevételt tette: "Simon megérti, hogy Jézus megelégszik az ő szegényes szeretetével, az egyetlen szeretettel, amelyre képes. […] Éppen ez az isteni alkalmazkodás az, ami reményt ad a tanítványnak, aki megismerte a hűtlenség miatti szenvedést. […] Attól a naptól kezdve Péter saját gyarlóságának világos tudatában »követte« a Mestert; de ez a tudat nem tántorította el. Tudta ugyanis, hogy számíthat a feltámadt Jézus jelenlétére maga mellett […], és így mutatja nekünk is az utat." [1]

Szent II. János Pál a pápaságának huszonötödik évfordulója alkalmából bemutatott mise homíliájában így vallott: "Ma, kedves fivéreim és nővéreim, örömmel osztok meg veletek egy immár negyedszázada tartó tapasztalatot. Mindennap lezajlik szívemben ugyanaz a Jézus és Péter közötti párbeszéd. Lelkemben, a feltámadt Krisztus jóindulatú tekintetét figyelem. Ő, bár tisztában van emberi gyarlóságommal, arra bátorít, hogy Péterhez hasonlóan bizalommal válaszoljak: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek« (Jn 21,17). És aztán arra biztat, hogy vállaljam fel a felelősséget, melyet ő maga bízott rám." [2]

Ez a küldetés maga a szeretet, amely az Egyháznak és az egész emberiségnek a szolgálatává válik.

Péter és az apostolok azonnal felvállalták, a Lélek erejével, akit pünkösdkor kaptak, ahogy az olvasmányban hallottuk: "Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte" (ApCsel 5,29–30).

Mindannyian csodáltuk, ahogy Ferenc pápa, akit az Úr szeretete vezérelt és az Úr kegyelme hordozott, erőinek teljes kimerüléséig hű volt küldetéséhez.

Figyelmeztette a hatalmasokat, hogy inkább kell Istennek engedelmeskedniük, mint az embereknek, és az egész emberiségnek hirdette az evangélium örömét, az irgalmas Atyát, a megváltó Krisztust. Tette ezt tanítóhivatali megnyilatkozásaival, utazásaival, gesztusaival, életmódjával. Közel voltam hozzá húsvét vasárnapján, e bazilikában, az áldások erkélyén, tanúja voltam szenvedésének, de legfőképp bátorságának és azon elszántságának, hogy mindvégig szolgálja Isten népét.

A Jelenések könyvéből vett szentleckében (vö. Jel 5,11–14) hallottuk azt a dicsőítést, amelyet az egész világegyetem zeng a trónon ülőnek és a Báránynak: "»Áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké!« A négy élőlény így felelt: »Ámen«, a vének pedig leborultak és imádták" (Jel 5,13–14).

Az imádás az Egyház küldetésének és a hívek életének lényegi dimenziója. Ferenc pápa gyakran emlékeztetett erre, például a tavaly, vízkereszt ünnepén mondott homíliájában: "A bölcsek szíve imádva hódol. […] Megérkeztek Betlehembe, és amikor meglátták a Gyermeket, »leborultak, és imádták őt« (Mt 2,11). […] Olyan király ő, aki azért jött, hogy szolgáljon bennünket, olyan Isten, aki emberré lett. E misztérium előtt meg kell hajtanunk szívünket és térdünket, és imádnunk kell őt: imádni a kicsinységben jövő Istent, az otthonunk hétköznapiságát megosztó Istent, a szeretetből meghaló Istent. […] Testvéreim, elveszítettük az imádás szokását, elveszítettük az imádás képességét. Fedezzük fel újra az imádó ima ízét!" [3]

Az imádásnak ezt a képességét nem volt nehéz felismerni Ferenc pápánál. Buzgó lelkipásztori életét, számtalan találkozását az imádságban való hosszú időzés alapozta meg, melyet a Szent Ignác-i fegyelem vésett belé.

Sokszor emlékeztetett arra, hogy a szemlélődés "a szeretet dinamizmusa", amely "Istenhez emel fel bennünket, de nem azért, hogy elszakítson a földtől, hanem hogy azt még mélyebben belakjuk". [4]

És mindent, amit tett, Mária tekintetétől kísérve tette. Megmarad emlékezetünkben és szívünkben az ő százhuszonhat elidőzése a Salus Populi Romani előtt. És most, hogy Szűz Mária szeretett ikonjának közelében nyugszik, hálával és bizalommal bízzuk őt az Úr édesanyjának és a mi édesanyánknak közbenjárására."

JEGYZETEK

[1] Általános kihallgatás, 2006. május 24.

[2] Homília a szentmisén, 2003. október 16.

[3] Homília a szentmisén, 2024. január 6.

[4] Beszéd a sarutlan kármelita nővérek küldöttjeinek, 2024. április 18.

Forrás: Magyar Kurír