1458. nap: "Amikor adunk és megbocsátunk, Isten dicsősége ragyog fel bennünk!"
Ferenc pápa a vasárnapi evangélium szavaiból kiindulva életünk odaadásának fontosságára tanít bennünket…
"Ma, nagyböjt ötödik vasárnapján, a nagyhéthez közeledve, Jézus egy fontos dolgot mond nekünk az evangéliumban (vö. Jn 12,20–33), azt, hogy a kereszten meglátjuk majd az ő dicsőségét és a mennyei Atya dicsőségét (vö. Jn 12,23.28).
De hogyan lehetséges, hogy Isten dicsősége éppen ott, a kereszten nyilvánul ki? Azt gondolnánk, hogy a feltámadásban történik, nem a kereszten, amely vereséget, kudarcot jelent!
Ezzel szemben ma, amikor Jézus a szenvedéséről beszél, ezt mondja: "Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia" (Jn 12,23). Mit akar mondani ezzel?
Azt akarja mondani, hogy a dicsőség Isten szemében nem felel meg az emberi sikernek, hírnévnek vagy népszerűségnek; a dicsőség Isten számára nem önmagára irányul, nem a hatalom grandiózus kinyilvánítása, melyet nyilvános taps követ. Isten számára a dicsőség az élet odaadásáig menő szeretet.
Megdicsőülni az ő számára azt jelenti, hogy odaadja magát, elérhetővé teszi magát, felkínálja szeretetét. És ez érte el a csúcspontját a kereszten, ott, ahol Jézus a legteljesebben mutatta meg és élete elénk Isten szeretetét: teljesen feltárta Isten irgalmasságának arcát azáltal, hogy életét adta értünk, és megbocsátott keresztre feszítőinek.
Testvéreim, a keresztről, "Isten tanítószékéről" az Úr arra tanít bennünket, hogy az igazi dicsőséghez, mely soha el nem múlik, és amely boldoggá tesz, két dolog tartozik: az odaadás és a megbocsátás. Az odaadás és a megbocsátás Isten dicsőségének a lényege. Nekünk pedig az élet útját jelentik. Odaadás és megbocsátás: egészen más kritériumok, mint amit magunk körül, sőt magunkban látunk. Amikor dicsőségre gondolkodunk, akkor inkább arra gondolunk, hogy kapunk, és nem adunk valamit; inkább arra gondolunk, hogy birtoklunk, és nem felkínálunk valamit. Nem, a világi dicsőség elmúlik, és nem hagy örömet a szívünkben; és nem mindenki javát szolgálja, hanem megosztottsághoz, viszálykodáshoz, irigységhez vezet.
Megkérdezhetjük tehát magunktól: én milyen dicsőséget szeretnék magamnak, az életemnek, milyen dicsőségről álmodom a jövőmre vonatkozóan? Annak dicsőségét, hogy lenyűgözök másokat a teljesítményemmel, a képességeimmel vagy a birtokolt dolgaimmal? Vagy az odaadás és a megbocsátás útját választom, a megfeszített Jézus útját, annak a dicsőségnek az útját, hogy nem fáradok bele a szeretetbe, bízva abban, hogy ez tanúságot tesz Istenről a világban, és felragyogtatja az élet szépségét?
Milyen dicsőséget akarok magamnak? Mert ne feledjük: amikor adunk és megbocsátunk, Isten dicsősége ragyog fel bennünk! Pontosan ekkor: amikor adunk és megbocsátunk!
Szűz Mária, aki hittel követte Jézust a szenvedés órájában, segítsen, hogy Jézus szeretetének élő tükörképei legyünk!"
Forrás: Magyar Kurír