1311. nap: "Az egész ember és minden ember az Istené."

Ferenc pápa vasárnapi beszédében felhívja figyelmünket, hogy mi az Úré vagyunk, és nem a világ rabjai.

"A mai mise evangéliuma elbeszéli, hogy néhány farizeus csatlakozik a Heródes-pártiakhoz, hogy csapdát állítsanak Jézusnak. Mindig csapdát akartak állítani neki. Odamennek hozzá, és megkérdezik: "Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?" (Mt 22,17). Becsapós kérdés: ha Jézus törvényesnek mondja az adót, akkor a nép által nehezen tűrt politikai hatalom oldalára áll, ha viszont azt mondja, hogy ne fizessék be, akkor a birodalom elleni lázadással vádolhatják. Igazi csapda. Ő azonban kimenekül belőle. Megkéri őket, hogy mutassanak neki egy pénzérmét, amelyen a császár képe van, és azt mondja nekik: "Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené" (Mt 22,21). Mit jelent ez?

Jézusnak ezek a szavai általánosan használttá váltak, de időnként rosszul – vagy legalábbis leszűkítő értelemben – használják őket az Egyház és az állam, a keresztények és a politika viszonyáról szóló beszédben. Gyakran úgy értelmezik őket, mintha Jézus el akarná választani egymástól a "császárt" és az "Istent", vagyis a földi és a szellemi valóságot. Néha mi is így gondolkodunk: egy dolog a hit a maga gyakorlataival és másik dolog a mindennapi élet. De ez nem így van! Ez "skizofrénia", mintha a hitnek semmi köze nem lenne a konkrét élethez, a társadalmi kihívásokhoz, a szociális igazságossághoz, a politikához stb.

Valójában Jézus abban akar segíteni, hogy a "császárt" és "Istent" a fontosságuknak megfelelő helyre tegyük.

A császáré – vagyis a politikáé, az állami intézményeké, a társadalmi és gazdasági folyamatoké – a földi rend gondozásának kötelessége; nekünk pedig, akik ebbe a valóságba ágyazottan élünk, vissza kell adnunk a társadalomnak azt, amit nekünk nyújt, felelős állampolgári hozzájárulásunkkal, gondoskodva arról, amit ránk bíztak, előmozdítva a jog és az igazságosság érvényesülését a munka világában, becsületesen adózva, elkötelezetten dolgozva a közjóért, és így tovább. Ugyanakkor azonban Jézus kimondja, mi az alapvető valóság: az, hogy az ember, az egész ember és minden ember az Istené. Ez pedig azt jelenti, hogy mi nem vagyunk semmilyen földi valóságé, egyetlen ügyeletes "császáré" sem. Az Úré vagyunk, és nem lehetünk semmilyen világi hatalom rabja.

A pénzérmén tehát a császár képe van, de Jézus emlékeztet bennünket arra, hogy életünkbe Isten képe van bevésve, melyet semmi és senki nem törölhet ki. A világ dolgai a császáré, de az ember és az egész világ az Istené: ezt ne felejtsük el!

Így megértjük, hogy Jézus mindannyiunkat saját identitásunkhoz vezet vissza: az e világi érmén a császár képe van…, de te, én, mindannyian milyen képet hordozunk magunkban? Tegyük fel magunknak ezt a kérdést: Én kinek a képét hordozom magamban?

Te kinek a képe vagy az életedben? Eszünkbe jut-e, hogy az Úré vagyunk, vagy hagyjuk, hogy a világ logikája alakítson bennünket, és a munkát, a politikát, a pénzt bálványozzuk?

A Boldogságos Szűz Mária segítsen bennünket abban, hogy felismerjük és tiszteljük méltóságunkat és minden ember méltóságát!"

Forrás: Magyar Kurír