1283. nap: "Az Úr mindig keres bennünket!"

A Szentatya vasárnapi elmélkedésében Isten jellemző megnyilvánulásait hozza közel hozzánk, és érdemes az általa feltett kérdésekről is elgondolkodnunk.

"A mai liturgia evangéliumában egy meglepő példabeszédet hallunk: egy szőlősgazda hajnaltól estig többször is kimegy, hogy munkásokat hívjon, de a nap végén mindenkinek egyformán fizet, azoknak is, akik csak egy órát dolgoztak (vö. Mt 20,1–16). Igazságtalanságnak tűnhet, de a példabeszédet nem bérkritériumok szerint kell értelmezni. A példázat Isten kritériumait kívánja megmutatni, aki nem az érdemeinket számolgatja, hanem gyermekeiként szeret bennünket.

Időzzünk el a történetben megjelenő két isteni cselekvésnél. Először is, Isten minden órában kimegy, hogy hívjon bennünket; másodszor, mindenkinek ugyanazzal a "pénzzel" fizet.

Először is, Isten olyan, aki minden órában kimegy, hogy hívjon bennünket. A példabeszéd szerint a gazda "kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon" (Mt 20,1), de aztán a különböző napszakokban többször is kimegy napnyugtáig, hogy megkeresse azokat, akiket még senki sem vett fel munkára. Így megértjük, hogy a példázatban a munkások nemcsak az emberek, hanem mindenekelőtt Isten, aki fáradtság nélkül naphosszat kijár. Isten ilyen: nem várja a fáradozásainkat ahhoz, hogy elénk jöjjön, nem végeztet el velünk vizsgát, hogy felmérje érdemeinket, mielőtt keresne bennünket, és nem adja fel, ha késlekedünk válaszolni neki, épp ellenkezőleg, ő maga kezdeményezett, és Jézusban "kijött" hozzánk, hogy megmutassa nekünk szeretetét.

Keres bennünket a nap minden órájában, melyek, ahogy Nagy Szent Gergely mondja, életünk különböző szakaszait jelentik egészen öregkorunkig (vö. Homíliák az evangéliumról, 19). Mert az ő szíve számára sosincs késő, ő mindig keres és vár bennünket. Ne felejtsük el: az Úr mindig keres bennünket és mindig vár ránk, mindig!

Épp azért, mert ilyen "jószívű", Isten – ez a második cselekvés – mindenkinek ugyanazzal a "pénzzel" fizet, ami az ő szeretete. Ez a példabeszéd végső értelme: az utolsó óra munkásai is ugyanúgy megkapják fizetségüket, mint az elsők, mert Isten igazságossága nagyobb. Meghaladja az emberi igazságosságot. Az emberi igazságosság azt mondja, hogy "adjuk meg mindenkinek a magáét aszerint, amennyit érdemel", míg Isten igazságossága nem a mi munkánk, teljesítményeink vagy kudarcaink mérlegén méri a szeretetet: Isten egyszerűen csak szeret bennünket, szeret, mert gyermekei vagyunk, és ezt feltétel nélküli szeretettel, ingyenes szeretettel teszi.

Testvéreim, időnként az a veszély fenyeget bennünket, hogy "kereskedői" kapcsolatot tartunk Istennel, inkább a saját kiválóságunkra, mint az ő nagylelkűségére és kegyelmére figyelünk. Időnként Egyházként is, ahelyett, hogy a nap minden órájában kimennénk és kinyújtanánk kezünket mindenki felé, osztályelsőknek érezhetjük magunkat, távolról ítélkezünk mások felett, és nem gondolunk arra, hogy Isten őket is ugyanazzal a szeretettel szereti, mint bennünket. És kapcsolatainkban is, melyek a társadalom szövetét alkotják, az általunk gyakorolt igazságosság néha nem képes kitörni a számítás korlátai közül, és arra szorítkozunk, hogy annyit adjunk, amennyit kaptunk, anélkül, hogy mernénk többet tenni, anélkül, hogy hinnénk az ingyenes jócselekedet és a nagylelkűen nyújtott szeretet hatékonyságában.

Testvéreim, nővéreim, tegyük fel magunknak a kérdést: én keresztényként képes vagyok-e kimenni másokhoz? Nagylelkű vagyok-e, bőkezű vagyok-e mindenkivel szemben, oda tudom-e adni azt a "többet" megértésből, megbocsátásból, ahogy Jézus tette és teszi velem mindennap?

Segítsen a Szűzanya, hogy megváltozzunk Isten mértékére, a mérték nélküli szeretet mértékére!"

Forrás: Magyar Kurír