1269. nap: "Te mit teszel: ujjal mutogatsz vagy kitárod a karodat?"

A Szentatya vasárnapi beszéde segít bennünket, hogy mit tegyünk, ha egy testvér vét ellenünk. Iletve hogyan építsük be a jézusi tanítást az életünkbe?...

"A mai evangélium a testvéri feddésről szól (vö. Mt 18,15–20), mely a szeretet egyik legszebb megnyilvánulása, egyben az egyik legnehezebb feladat is, hiszen nem könnyű másokat figyelmeztetni. Amikor egy hittestvéred vét ellened, te harag nélkül segíts neki, figyelmeztesd! Segíted ugyanis azzal, ha figyelmezteted.

Sajnos azonban a hibázó körül gyakran először pletyka keletkezik, s így mindenki tudomást szerez a hibáról, minden részletével együtt, kivéve az érintettet! Ez nem helyes, testvéreim, ez nem tetszik Istennek! Fáradhatatlanul ismétlem, hogy a pletyka csapás az egyének és a közösségek életére, mert megosztottsághoz vezet, szenvedést okoz, botrányt kelt, és sosem segít jobbá válni, sosem segít növekedni.

Egy nagy lelki mester, Szent Bernát azt mondta, hogy a meddő kíváncsiság és a felületes beszéd a gőg létrájának első fokai, ez a létra pedig nem felfelé, hanem lefelé vezet, a kárhozat és a romlás felé viszi az embert (vö. Az alázat és a gőg fokairól).

Jézus arra tanít, hogy másképp viselkedjünk. Azt mondja ma: "Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt" (Mt 18,15.). "Szemtől szemben" beszélj vele, tisztességesen beszélj, hogy segítsd megérteni, miben hibázik. És tedd ezt az ő érdekében, legyőzve a szégyenérzetet, és megtalálva a helyes bátorságot, nem arra, hogy megszóld, hanem arra, hogy szelíden és kedvesen a szemébe mondd a dolgokat.

De, kérdezhetjük, mi van, ha ez nem elég? Mi van, ha nem érti meg? Akkor segítséget kell kérni. De vigyázzunk: ne a fecsegőktől! Jézus azt mondja: "Vigyél magaddal egy vagy két társat" (Mt 18,16), vagyis olyanokat, akik valóban segíteni akarnak a hibázó testvérnek.

Mi van, ha akkor sem érti? Akkor – mondja Jézus – vond be a közösséget. De itt is legyünk világosak: ez nem azt jelenti, hogy az illetőt pellengérre kell állítani, nyilvánosan meg kell szégyeníteni, hanem azt, hogy egyesítsük erőinket, hogy segítsünk neki változtatni. Ha ujjal mutogatunk rá, az nem helyes, sőt gyakran megnehezíti, hogy a hibázó felismerje hibáját. A közösségnek inkább azt kell éreztetnie vele, hogy miközben elítéli a hibát, imával és szeretettel közel áll az illetőhöz, és mindig kész megbocsátani, megértést tanúsítani és segíteni az újrakezdést.

Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: én hogyan bánok azzal, aki vét ellenem? Magamban tartom, és így egyre inkább neheztelek rá? "Megfizetsz érte": gyakran ezt mondogatjuk magunkban. Kérdezzük meg azt is: Vajon oka vagyok-e annak, hogy valakiről a háta mögött pletykálni kezdenek? "Tudod, mit csinált az az ember?" És hasonlókat mondunk… Vagy bátor vagyok, és megpróbálok beszélni vele? Imádkozom-e érte, kérek-e segítséget, hogy jót tegyek vele? Közösségeink felvállalják-e azt, aki elesett, segítik-e, hogy felálljon, és új életet kezdjen? Ujjal mutogatnak, vagy kitárják a karjukat?

Te mit teszel: ujjal mutogatsz vagy kitárod a karodat?

Mária, aki akkor is szeretett, amikor hallotta, hogy az emberek elítélik a Fiát, segítsen nekünk, hogy mindig a jó utat keressük!"

Forrás: Magyar Kurír