1220. nap: "A jó és a rossz együtt nő"

Ferenc pápa a jó és a rossz viszonyáról tanít bennünket. Érdemes elolvasni!

"A mai evangéliumban a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédet halljuk (vö. Mt 13,24–43). Egy földműves, aki jó magot vetett a földjébe, észreveszi, hogy egy ellenség éjjel konkolyt vetett bele, olyan növényt, amely nagyon hasonlít a búzára, de gyomnövény.

Jézus a mi világunkról beszél így, mely valóban olyan, mint egy nagy szántóföld, ahol Isten búzát vet, a gonosz viszont konkolyt, s így a jó és a rossz együtt növekszik. A jó és a rossz együtt nő. Ezt látjuk a hírekben, a társadalomban, de a családban és az Egyházban is. Amikor pedig a jó mag mellett meglátjuk a rossz növényeket, szeretnénk azonnal kitépni őket, hogy "rendet csináljunk". De az Úr ma figyelmeztet bennünket, hogy ez kísértés: nem lehet tökéletes világot teremteni, és nem lehet úgy jót tenni, hogy elhamarkodottan elpusztítjuk azt, ami nem helyes, mert ennek rosszabb következményei lesznek: a végén – ahogy mondani szokás – "a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük".

Van azonban egy második föld, ahol rendet rakhatunk: a szívünké, az egyetlen, amelyen közvetlenül beavatkozhatunk. Ott is van búza és konkoly, sőt épp onnan burjánzik szét mindkettő a világ nagy szántóföldjére.

Testvéreim és nővéreim, a szívünk ugyanis a szabadság földje: nem aszeptikus laboratórium, hanem nyitott, s ezért sebezhető tér. Ahhoz, hogy megfelelően műveljük, egyrészt folyamatosan gondozni kell a jó zsenge hajtásait, másrészt időben észre kell venni és ki kell gyomlálni a káros növényeket. Nézzünk hát magunkba, és vizsgáljuk meg, mi történik, mi növekszik bennünk, milyen jó és rossz növekszik bennünk. Van erre egy jó módszer: az úgynevezett lelkiismeret-vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy megnézem, mi történt ma az életemben, mi érintette meg a szívemet, milyen döntéseket hoztam. Pontosan arra szolgál, hogy Isten fényében megvizsgáljuk, hol van a gyom, és hol a jó hajtás.

A világ szántóföldje és a szív földje után van egy harmadik földterület. Nevezhetjük felebarátaink földjének. Azok az emberek tartoznak ide, akikkel nap mint nap érintkezünk, és akiket gyakran megítélünk. Milyen könnyen felismerjük az ő konkolyukat, mennyire szeretünk másokat szapulni! Ezzel szemben milyen nehéz meglátni a bennük növekvő jó hajtást! Ne feledjük azonban, hogyha meg akarjuk művelni az élet szántóföldjeit, fontos, hogy mindenekelőtt Isten munkáját keressük, hogy megtanuljuk meglátni másokban, a világban és önmagunkban is azt a szépséget, amit az Úr vetett, a nap érlelte, aranyló kalászokkal ragyogó búzát. 

Testvéreim és nővéreim, kérjük a kegyelmet, hogy képesek legyünk meglátni ezt önmagunkban, de másokban is, kezdve a hozzánk közel állókkal. Ez nem naiv tekintet, hanem hívő tekintet, mert Isten, a világ nagy szántóföldjének földművese szereti meglátni és növekedéshez segíteni a jót, hogy az aratás ünneppé váljon!

Ma is feltehetünk magunknak néhány kérdést. A világ földjére gondolva: le tudom-e győzni annak kísértését, hogy "mindenkit egy kalap alá vegyek", hogy ítélkezéseimmel másokat rendbe tegyek? Aztán a szív földjére gondolva: őszintén keresem-e a bennem növekvő ártalmas növényeket, és elszántan dobom-e őket Isten irgalmának tüzébe? És a felebarátok földjére gondolva: van-e bölcsességem meglátni a másokban rejlő jót anélkül, hogy korlátoltságuk és lassúságuk miatt csüggednék?

Szűz Mária segítsen, hogy türelmesen műveljük azt, amit az Úr vet az élet szántóföldjén, a saját földemen, felebarátaim földjén, mindenki földjén."

Forrás: Magyar Kurír