1185. nap: "Isten nem távoli"
Ferenc pápa vasárnapi beszédében Isten közelségéről elmélkedett, és külön megköszönte az imákat, amelyekkel támogatták őt a gyógyulás útján.
"Szeretném kifejezni hálámat mindazoknak, akik kórházi kezelésem, a Gemelli-klinikán töltött napjaim során kifejezték irántam szeretetüket, kedvességüket, barátságukat, és imáikkal támogattak. Ez az emberi és lelki közelség nagy segítséget és vigaszt jelentett számomra. Köszönöm mindenkinek, köszönöm nektek, szívből köszönöm!
Ma az evangéliumban Jézus név szerint szólítja – név szerint szólítja! –, és elküldi a tizenkét apostolt. Amikor küldetést ad nekik, azt kéri, hogy egyetlen dolgot hirdessenek: "Menjetek, és hirdessétek: közel van a mennyek országa" (Mt 10,7). Jézus is ugyanezzel kezdte prédikáló tevékenységét:
Isten országa, vagyis az ő szeretető uralma elközelgett, közénk jött. És ez nem egy átlagos hír a többi között, hanem az élet alapvető valósága: Isten közelsége, Jézus közelsége!
Ha ugyanis a mennyei Isten közel van, akkor mi nem vagyunk a földön egyedül, és a nehézségek között sem veszítjük el bizalmunkat. Ez tehát az első dolog, amit az embereknek kell mondanunk:
Isten nem távoli, hanem Atya. Isten nem távoli, ő Atya! Ismer és szeret téged!
Fogni akarja a kezedet, akkor is, amikor meredek és egyenetlen ösvényeken haladsz, akkor is, amikor elesel, s nehezen állsz fel és nehezen indulsz újra útnak! Ő, az Úr, akkor is ott van, veled van! Sőt, gyakran épp akkor érzed erősebben az ő jelenlétét, amikor gyengébb vagy. Ő ismeri az utat, ő veled van, ő a te Atyád! Ő az én Atyám! Ő a mi Atyánk!
Maradjunk ennél a képnél, mert Isten közelségének a hirdetése arra hív, hogy úgy gondoljunk magunkra, mint egy apja kezét fogva sétáló gyermekre: ő mindent másképp lát. A hatalmas és titokzatos világ ismerőssé és biztonságossá válik, mert a gyermek tudja, hogy védve van. Nem fél, és megtanul megnyílni: találkozik más emberekkel, új barátokra lel, örömmel tanul meg korábban ismeretlen dolgokat, majd hazatérve mindenkinek elmeséli, amit látott, közben pedig egyre nő benne a vágy, hogy felnőjön, és azt tegye, amit az apukájánál látott.
Ezért kezdi Jézus ezzel, ezért Isten közelsége az első örömhír: ha közel vagyunk Istenhez, akkor legyőzzük a félelmet, megnyílunk a szeretetre, növekszünk a jóban, és érezzük az örömhír továbbadásának szükségét és örömét.
Ha jó apostolok akarunk lenni, akkor olyanoknak kell lennünk, mint a gyermekek: "Isten ölében" kell ülnünk, és onnan kell bizalommal és szeretettel néznünk a világra, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy Isten Atya, hogy egyedül ő alakítja át szívünket, és ő adja meg nekünk azt az örömöt és békességet, amelyet magunk nem tudunk megszerezni.
Hirdetnünk kell, hogy Isten közel van. Hogyan tegyük? Az evangéliumban Jézus azt ajánlja, hogy ne sokat beszéljünk, hanem szeretetet és reményt kifejező sok gesztust tegyünk az Úr nevében; ne sokat beszéljünk, hanem sokat tegyünk: "Gyógyítsátok meg a betegeket – mondja –, támasszátok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki az ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!" (Mt 10,8). Ez tehát az örömhírhirdetés lényege: az ingyenes tanúságtétel, a szolgálat. Mondok nektek valamit: mindig teljesen elképedek a "szószátyárokon": sokat beszélnek, de semmit sem tesznek.
Most tegyünk fel magunknak néhány kérdést: mi, akik hiszünk Isten közelségében, bízunk-e benne? Tudunk-e bizalommal előre nézni, mint a gyermek, aki tudja, hogy apja karjában van? Tudunk-e az Atya ölébe ülni imádsággal, az ige hallgatásával, a szentségek vételével? És végül, szoros közelségben hozzá, tudunk-e bátorságot önteni másokba, közel lépni a szenvedőkhöz, a magányosakhoz, a távoliakhoz, sőt azokhoz is, akik ellenségesen bánnak velünk?
Ez a hit konkrétsága, ez az, ami számít.
Most pedig imádkozzunk Máriához: segítsen, hogy szeretve érezzük magunkat, és hogy közelséget és bizalmat közvetítsünk mások felé!"
Forrás: Magyar Kurír