1178. nap: Ferenc pápa: „Veletek vagyok!”

A mai napon Ferenc pápa üzenetét adjuk közzé, amelyet a kórházi tartózkodása miatt írásban juttatott el a Vatikánba, és egy bíboros olvasta fel helyette.

"Kedves nővéreim és testvéreim, jó napot kívánok!

Bár személyesen nem fogadhatlak benneteket, szeretnélek üdvözölni benneteket. Szívből köszönöm, hogy eljöttetek. Veletek együtt örömmel fejezem ki a testvériség és a béke iránti vágyat a világ életéért. Egy író ezeket a szavakat adta Assisi Szent Ferenc ajkára: "Az Úr ott van, ahol a testvéreid vannak" (Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége, Szent István Társulat, Budapest, 1985, 65). Valóban, felettünk a Menny arra hív, hogy együtt járjunk a földön, hogy testvérnek ismerjük fel egymást, és higgyünk a testvériségben mint vándorlásunk alapvető dinamikájában.

A Fratelli tutti enciklikában azt írtam, hogy "a testvériség valamiféle többletként járul a szabadsághoz és egyenlőséghez" (103), mert aki testvért lát, az a másikban arcot lát, nem pedig számot: a testvér mindig "valaki", akinek méltósága van, és aki tiszteletet érdemel, nem pedig "valami", akit használni, kihasználni vagy eldobni lehet.

Erőszak és háború által megtépázott világunkban nem elég a retusálás, a felszínes kiigazítás: csak egy olyan nagy lelki és társadalmi szövetség hozhatja vissza az emberi méltóság szentségét és sérthetetlenségét a kapcsolatok középpontjába, amely az emberek szívéből fakad és a testvériségről szól.

Ezért a testvériségnek nem elméletekre van szüksége, hanem konkrét tettekre és közös döntésekre, melyek a béke kultúrájává teszik.

A felteendő kérdés tehát nem az, hogy mit adhat nekem a társadalom és a világ, hanem az, hogy én mit adhatok én testvéreimnek és nővéreimnek.

Ha majd hazamegyünk, gondolkodjunk el, a testvériség milyen konkrét gesztusát tudnánk megtenni: kibékülni a családban, barátokkal vagy szomszédokkal, imádkozni azért, aki megbántott, észrevenni és segíteni a rászorulót, egy békét árasztó szót vinni az iskolai, egyetemi vagy társadalmi életbe, a közelség kenetét adni valakinek, aki egyedül érzi magát… Érezzük feladatunknak, hogy a gyengédség balzsamjával kenegessük az elmérgesedett kapcsolatokat, az egyének és a népek között egyaránt.

Fáradhatatlanul kiáltsuk: "nem a háborúra", Isten nevében és minden, békére vágyó férfi és nő nevében!

Giuseppe Ungaretti verssorai jutnak eszembe, aki a háború kellős közepén annak érezte szükségét, hogy "testvérekről" beszéljen: a testvér olyan, mint "Remegő szó / az éjszakában / Újszölött falevél". A testvériség törékeny és nagy érték. A testvérek az igazság horgonyát jelentik a hazugságot terjesztő konfliktusok viharos tengerén. A testvérek felidézése azt jelenti, hogy emlékeztetjük a harcolókat és mindannyiunkat arra, hogy a bennünket összekötő testvériség érzése erősebb a gyűlöletnél és az erőszaknál, sőt, mindannyiunkat összeköt ugyanabban a fájdalomban. Innen indulunk el és indulunk el újra, az "együvé tartozás" érzéséből, abból a szikrából, mely újra meggyújthatja a fényt, mely elűzi a konfliktusok éjét.

Hinni abban, hogy a másik testvér, azt mondani a másiknak, hogy "testvér", ez nem üres szó, hanem a legkonkrétabb dolog, amit mindannyian megtehetünk. Azt jelenti ugyanis, hogy kiszabadulunk annak szegénységéből, hogy egyedüli gyermekeknek hisszük magunkat a világban. Egyúttal azt a döntést is jelenti, hogy túllépünk a partnerek logikáján, akik csak érdekeik miatt vannak együtt, és túllépünk a vérségi vagy etnikai kötelékek határain is, melyek csak a hasonlót ismerik el, és elutasítják a különbözőt.

Az irgalmas szamaritánus példázatára gondolok (vö. Lk 10,25–37), aki megáll a segítségre szoruló zsidó mellett. Kultúráik szemben álltak egymással, történelmük különböző volt, térségeik ellenségesen viszonyultak egymáshoz, de ennek a szamariai embernek a földön heverő ember és az ő szüksége volt az első.

Amikor az emberek és a társadalmak a testvériséget választják, a politika is megváltozik: a személy ismét többet ér, mint a nyereség, a mindannyiunk által lakott otthon fontosabb a saját érdekből kizsákmányolható környezetnél, a munkát tisztességesen megfizetik, a befogadás gazdagsággá válik, az élet reménységgé, az igazságosság megnyílik a jóvátétel előtt, az áldozatok és az elkövetők találkozásában pedig begyógyul az elkövetett rossz emléke.

Kedves testvéreim és nővéreim, köszönöm, hogy megszerveztétek ezt a találkozót, és hogy elkészítettétek az "Emberi testvériségről szóló nyilatkozatot", melyet ma délelőtt a jelenlévő Nobel-díjasok fogalmaztak meg. Hiszem, hogy "a testvériség nyelvtanát" nyújtja számunkra, és hatékony útmutatóként szolgál ahhoz, hogy megéljük a testvériséget és mindennap konkrét módon tanúságot tegyünk róla. Jól dolgoztatok együtt, köszönöm szépen! Legyünk azon, hogy amit ma itt átéltünk, az egy út első lépése legyen, és a testvériség folyamatát indíthassa el: a világ különböző városainak összekapcsolt terei, melyeket hálával és szeretettel köszöntök, tegyenek tanúságot a különbözőségből fakadó gazdagságról, valamint arról, hogy testvérek lehetünk akkor is, ha nem vagyunk közel egymáshoz, ahogy ez most velem is történt. Menjetek előre!

Egy képpel szeretnék búcsúzni, az ölelés képével. Azt kívánom, hogy a mai, együtt töltött délutánból maradjon meg szívetekben és emlékezetetekben az a vágy, hogy a világon élő összes nőt és férfit átöleljétek, hogy a béke kultúráját építsétek együtt. A békének ugyanis testvériségre van szüksége, a testvériségnek pedig találkozásra. A ma adott és kapott ölelés, melyet az a tér szimbolizál, amelyen találkoztatok, váljon életbeli elkötelezettséggé. És a remény próféciájává. Én magam is ölellek benneteket, és miközben ismételten kifejezem köszönetemet, szívből mondom: veletek vagyok!"

Forrás: Magyar Kurír