1143. nap: "Jézus előkészíti számunkra az Atya ölelését"
Ferenc pápa beszéde ma is világos és szívhez szóló. Ráirányítja figyelmünket a célra, és az odavivő útra. Olvassuk bizalommal!
A mai liturgia evangéliuma (Jn 14,1–12) Jézusnak a halála előtti utolsó beszédéből való. A tanítványok szíve nyugtalan, de az Úr megnyugtató szavakat intéz hozzájuk, arra biztatja őket, hogy ne féljenek: ő ugyanis nem hagyja magukra őket, hanem csak azért megy el, hogy helyet készítsen nekik, és a célba vezesse őket. Az Úr ma tehát mindannyiunknak megmutatja azt a csodálatos helyet, ahová mennünk kell, egyúttal azt is megmondja, hogy miként mehetünk oda, megmutatja az utat. Megmondja, hová menjünk, és miként menjünk oda.
Először is azt nézzük, hová menjünk. Jézus látja a tanítványok zavarát, látja attól való félelmüket, hogy elhagyja őket, ahogyan velünk is megesik, amikor el kell szakadnunk valakitől, akit szeretünk. Ezért azt mondja: "Elmegyek, és helyet készítek nektek, […] hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok" (Jn 14,2–3). Jézus a háznak, a kapcsolatok és a meghittség helyének jól ismert képét használja.
Az Atya házában – mondja barátainak és mindannyiunknak – van hely számodra, ott szívesen látott vagy, egy ölelés melege fogad majd örökre. Én a mennyben vagyok, hogy helyet készítsek neked! Előkészíti számunkra az Atya ölelését, a helyet az örökkévalóságra.
Testvéreim, ez az isteni ige a vigasztalás forrása, a remény forrása számunkra. Jézus nem szakadt el tőlünk, hanem megnyitotta előttünk az utat, elővételezve végső rendeltetésünket: a találkozást Istennel, az Atyával, akinek szívében mindannyiunknak van hely. Amikor tehát úgy érezzük, hogy megfáradtunk, elveszettek vagyunk, sőt kudarcot vallottunk, emlékezzünk arra, hová tart az életünk. Nem szabad szem elől tévesztenünk a célt, még akkor sem, ha ma fennáll annak a veszélye, hogy megfeledkezünk róla, hogy megfeledkezünk a végső kérdésekről, a fontos kérdésekről: hová tartunk? Mi a célunk? Miért érdemes élni? E kérdések nélkül csak a jelenbe szorítjuk az életet, azt hisszük, hogy minél jobban ki kell élveznünk, s végül csak a mának élünk, irány és cél nélkül.
A mi hazánk viszont a mennyben van (vö. Fil 3,20), ne feledkezzünk meg a cél nagyságáról és szépségéről!
Miután megismertük a célt, mi is, mint Tamás apostol a mai evangéliumban, azt kérdezzük: miként jutunk oda, milyen úton? Néha, különösen, amikor nagy nehézségekkel kell megküzdenünk, és az az érzésünk, hogy a gonosz erősebb, azt kérdezzük magunktól: mit tegyek, merre menjek? Hallgassuk meg Jézus válaszát: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6). "Én vagyok az út." Maga Jézus az út, akit követni kell, hogy igazságban éljünk és bőségben legyen életünk. Ő az út, s ezért a belé vetett hit nem egy "rakás elgondolás", melyet hinnünk kell, hanem út, amelyen végig kell mennünk, amelyet meg kell valósítanunk, együtt járás ővele. A hit Jézus követése, mert ő az út, aki az el nem múló boldogsághoz vezet.
Kövessük Jézust, utánozzuk őt, különösen a másokhoz való közelség, a mások iránti irgalmasság gesztusaival! Ez az iránytű ahhoz, hogy a mennybe jussunk: szeressük Jézust, az utat, és váljunk szeretetének jelévé a földön!
Testvéreim, éljük meg a jelent, ragadjuk meg a jelent, de ne hagyjuk, hogy magával sodorjon bennünket: nézzünk felfelé, tekintsünk az égre, emlékezzünk a célra, gondoljunk arra, hogy az örökkévalóságra, az Istennel való találkozásra kaptunk meghívást!
Az ég után pedig gondoljunk a szívünkre, újítsuk meg ma a Jézus melletti döntésünket, azt a döntést, hogy szeretjük őt és mögötte járunk. Szűz Mária, aki Jézust követve már célba érkezett, támogassa reményünket!
Forrás: Magyar Kurír