1087. nap: "Adj innom!"

A Szentatya vasárnapi prédikációjában a szamariai asszonyról szóló példázat kapcsán Jézust úgy állítja elénk, mint aki szomjazik ránk, de mégis Ő az, aki inni ad nekünk.

A mai vasárnapon az evangélium Jézusnak az egyik legszebb és legmegragadóbb találkozását mutatja be: a szamariai asszonnyal való találkozást (vö. Jn 4,5–42). Jézus és a tanítványok pihenőt tartanak egy szamariai kútnál. Egy asszony érkezik, Jézus pedig megszólítja: "Adj innom" (Jn 4,8). Pontosan ennél a mondatnál szeretnék elidőzni: Adj innom!

A jelenet a szomjas és fáradt Jézust állítja elénk, akire a szamariai asszony a legforróbb órában, délben talál a kútnál. Jézus olyan, mint egy koldus, aki felfrissülést adó segítséget kér. Ez Isten leereszkedésének az egyik képe: Isten Jézus Krisztusban leereszkedik a megváltásunkért. Hozzánk jön. Jézusban Isten egy lett közülünk, kicsinnyé tette magát; szomjas, mint mi, ugyanattól az égető szomjúságtól szenved, mint mi. Ezt a jelenetet szemlélve mindannyian elmondhatjuk: az Úr, a Mester "inni kér tőlem. Tehát ő is szomjazik, mint én. Az én szomjúságomat érzi.

Valóban közel vagy hozzám, Uram! Kötődsz a szegénységemhez – nem tudom elhinni! –, a mélyben, önmagam legmélyén ragadtál meg engem, ahol senki sem ér el" (Primo Mazzolari: La Samaritana, EDB, Bologna, 2022, 55–56). És te hozzám jöttél, a mélyembe, ott ragadtál meg, mert szomjaztál és szomjazol rám. Jézus szomjúsága ugyanis nemcsak fizikai, hanem életünk legégetőbb és legmélyebb szomjúságát fejezi ki: mindenekelőtt a szeretetünk iránti szomjúságát. Ő több mint koldus, ő a szeretetünkre szomjazik. És ez kínszenvedésének csúcspontján, a kereszten fog előtörni; ott, halála előtt mondja majd Jézus: "Szomjazom" (Jn 19,28). Ez a szeretetszomj késztette arra, hogy leereszkedjen, hogy kicsinnyé váljon, hogy egy legyen közülünk.

De az inni kérő Úr nem más, mint aki inni ad: amikor a szamariai asszonnyal találkozik, a Szentlélek élő vizéről beszél neki, és a keresztről vért és vizet áraszt átszúrt oldalából (vö. Jn 19,34). A szeretetre szomjazó Jézus szeretettel oltja szomjunkat. Azt teszi velünk, amit a szamariai asszonnyal tett: eljön mindennapi életünkbe, osztozik szomjúságunkban, megígéri nekünk az élő vizet, amely az örök életet buzogtatja fel bennünk (vö. Jn 4,14).

Adj innom! Van egy második szempont is. Ez a mondat nem csupán Jézus kérése a szamariai asszonyhoz, hanem egy olyan – néha néma – felhívás, amely mindennap elhangzik felénk, és arra kér, hogy törődjünk mások szomjúságával. Adj innom, mondják nekünk azok – a családban, a munkahelyen, a többi helyen, ahol megfordulunk –, akik szomjaznak a közelségre, az odafigyelésre, a meghallgatásra; azok mondják nekünk, akik Isten igéjére szomjaznak, és az Egyházban olyan oázist keresnek, ahol szomjukat olthatják. Adj innom – ez társadalmunk felhívása, ahol a rohanás, a fogyasztásért folytatott verseny és mindenekelőtt a közömbösség, a közöny kultúrája szárazságot és belső ürességet szül. Ne felejtsük el azt sem, hogy az adj innom annak a sok testvérünknek a kiáltása, aki nem jut ivóvízhez, miközben mi továbbra is szennyezzük és tönkretesszük közös otthonunkat, mely szintén kimerült, kiszáradt, és "szomjazik".

Ezekkel a kihívásokkal szemben a mai evangélium mindannyiunknak felkínálja az élő vizet, mely felüdülés forrásává tehet bennünket mások felé. És így, a szamariai asszonyhoz hasonlóan, aki otthagyta korsóját a kútnál, és elment, hogy hívja a falu népét (vö. Jn 4,28), mi sem csak a saját szomjúságunk – testi, szellemi vagy kulturális szomjúságunk – oltására fogunk gondolni, hanem az Úrral való találkozás örömével képesek leszünk mások szomját oltani: értelmet adni mások életének, nem mint urai, hanem mint szolgái ennek az isteni Igének, aki szomjazott és folytonosan szomjaz ránk; képesek leszünk megérteni szomjukat és megosztani velük azt a szeretetet, amelyet ő adott nekünk.

Szeretném feltenni ezt a kérdést magamnak és nektek: képesek vagyunk-e megérteni mások szomjúságát? Az emberek szomjúságát, a többiek szomjúságát a családomban, a környezetemben? Ma megkérdezhetjük magunktól: szomjazom-e Istenre, tudatában vagyok-e, hogy szükségem van az ő szeretetére, mint vízre az élethez? Én, aki szomjas vagyok, törődöm-e mások szomjúságával, mások lelki és anyagi szomjúságával?

A Szűzanya járjon közben értünk, és támogasson bennünket utunkon!

forrás: Magyar Kurír