1059. nap: Isten megteszi felénk az első lépést
A Szentatya Isten szeretetének közelségéről elmélkedett vasárnap. Érdemes elolvasni...
A mai liturgia evangéliumában Jézus azt mondja: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni" (Mt 5,17). Teljessé tenni: ez a kulcsszó ahhoz, hogy Jézust és üzenetét megértsük. De mit is jelent ez a "teljessé tevés"? Hogy ezt elmagyarázza, az Úr azzal kezdi, hogy elmondja, mi nem a teljesség.
Az Írás azt mondja, "ne ölj", de Jézus számára ez nem elég, ha az ember egyébként szavakkal megsérti testvéreit; az Írás azt mondja, "ne törj házasságot", de ez nem elég, ha egyébként az ember kétszínűséggel és hazugsággal szennyezi be szerelmi életét; az Írás azt mondja, "hamisan ne esküdj", de nem elég ünnepélyes esküt tenni, ha aztán az ember képmutatóan cselekszik (vö. Mt 5,21-37). Így nincs teljesség.
Hogy konkrét példát adjon, Jézus az "áldozat felajánlásának" szertartására utal. Ajándék felajánlása Istennek az ő ingyenes ajándékainak viszonzása volt. Ez olyannyira fontos szertartás volt - a felajánlás, hogy jelképesen viszonozzuk az ő ingyenes ajándékait -, olyan fontos volt, hogy tilos volt megszakítani, kivéve súlyos okból. Jézus viszont kijelenti, hogy igenis meg kell szakítani, ha testvérünknek valami panasza van ellenünk, s ezért először ki kell békülni vele (vö. Mt 5,23-24): a szertartás csak így lesz teljes.
Az üzenet világos: Isten elsőként szeret bennünket, ingyen, megteszi felénk az első lépést anélkül, hogy mi megérdemelnénk; s ezért mi nem ünnepelhetjük az ő szeretetét anélkül, hogy mi magunk meg ne tennénk az első lépést, hogy kibékéljünk azzal, aki megbántott bennünket. Így jön létre a teljesség Isten szemében, különben a külső, pusztán rituális törvénykövetés haszontalan. Képmutatás lesz. Más szóval, Jézus megérteti velünk, hogy a vallási szabályok hasznosak, jók, de csak a kezdetet jelentik: ahhoz, hogy teljessé tegyük őket, túl kell lépni a betűjükön, és meg kell élni az értelmüket. Az Istentől kapott parancsolatokat nem szabad a formális törvénykövetés fojtogató széfjébe zárni, különben egy külsőséges és elidegenedett vallásosságban maradunk, egy "főnökisten" szolgái, nem pedig az Atyaisten gyermekei leszünk. Jézus azt akarja: ne az vezessen bennünket, hogy egy főnökistent szolgáljunk, hanem gyermeki kapcsolatot ápoljunk az Atyával; és ehhez túl kell lépnünk a betűn.
Testvéreim, ez a probléma nemcsak Jézus idejében létezett, hanem ma is létezik. Néha például azt halljuk: "Atyám, én nem öltem, nem loptam, nem bántottam senkit...", mintha azt mondaná az illető: "Tökéletes vagyok." Pontosan ez a formális törvénykövetés, amely megelégszik a szükséges minimummal, míg Jézus a lehetséges maximumra hív bennünket. Vagyis Isten nem számítások és táblázatok alapján gondolkodik; ő úgy szeret bennünket, mint egy szerelmes: nem a minimális, hanem a maximális szeretettel! Nem azt mondja: "Bizonyos pontig szeretlek." Nem, az igazi szeretet sosem egy bizonyos pontig megy, és sosem érzi magát teljesnek; a szeretet mindig továbblép, nem tud megállni. Az Úr megmutatta ezt nekünk azzal, hogy életét adta a kereszten, és megbocsátott a gyilkosainak (vö. Lk 23,34). És nekünk adta a parancsolatot, melyet a legdrágábbnak tart: hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett bennünket (vö. Jn 15,12). Ez az a szeretet, amely teljessé teszi a törvényt, a hitet, az igazi életet!
Ezért, testvéreim, megkérdezhetjük magunktól: én hogyan élem meg a hitet? Számításból, formalizmusból, vagy Istennel való szeretettörténetként?
Vajon megelégszem azzal, hogy ne tegyek rosszat, hogy fenntartsam a látszatot, vagy igyekszem növekedni az Isten és mások iránti szeretetben?
Időről időre megvizsgálom-e magam Jézus főparancsa alapján, megkérdezem-e magamtól, hogy úgy szeretem-e a felebarátomat, ahogyan ő szeret engem? Mert talán mereven megítélünk másokat, és elfelejtünk irgalmasak lenni, ahogyan Isten is az.
Mária, aki tökéletesen betartotta Isten szavát, segítsen bennünket teljessé tenni hitünket és szeretetünket!
Forrás: Magyar Kurír