1045. nap: "Mindenki szent ajándék"

Ferenc pápa ma egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket: ne pazaroljunk. Se magunkat ne pazaroljuk el, se a világ javait, se embertársainkat. Érdemes elmélkedni rajta...

A mai liturgiában a boldogmondásokat hallhatjuk Máté evangéliuma szerint (vö. Mt 5,1-12). Alapvető fontosságú az első, mely így szól: "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa" (Mt 5,3).

Kik a "lélekben szegények"? Azok, akik tudják, hogy nem elégségesek önmaguknak, akik nem önelégültek, és "Isten koldusaként" élnek: érzik, hogy szükségük van Istenre, és elismerik, hogy minden jó tőle származik, ajándékként, kegyelemként. A lélekben szegények nagyra becsülik, amit kapnak; ezért azt kívánják, hogy egyetlen ajándék se vesszen kárba. Ma a lélekben szegényeknek erre a jellemző tulajdonságára szeretnék összpontosítani: ne pazaroljunk!

A lélekben szegények azon vannak, hogy semmit se pazaroljanak el. Jézus megmutatja, mennyire fontos, hogy ne pazaroljunk, például a kenyér- és halszaporítás után, amikor azt kéri, hogy gyűjtsék össze a megmaradt ételt, hogy semmi se vesszen kárba (vö. Jn 6,12). A pazarlástól való tartózkodás lehetővé teszi, hogy nagyra becsüljük önmagunkat, az embereket és a dolgokat. Sajnos azonban ezt az elvet gyakran figyelmen kívül hagyjuk, különösen a gazdagabb társadalmakban, ahol a pazarlás és az eldobás kultúrája uralkodik: mindkettő nagy csapás.

Ezért szeretnék három kihívást, három törekvést javasolni a pazarlás és az eldobás mentalitásával szemben.

Az első kihívás: ne pazaroljuk el azt az ajándékot, amik mi magunk vagyunk! Mindannyian értékesek vagyunk, függetlenül attól, hogy milyen adottságokkal rendelkezünk. Minden nő és minden férfi gazdag, nemcsak tehetségben, hanem méltóságban is, Isten szereti, értékes. Jézus emlékeztet bennünket arra, hogy nem azért vagyunk boldogok, amink van, hanem azért, amik vagyunk. És amikor az ember veszni engedi vagy eldobja magát, akkor elpazarolja magát.

Isten segítségével küzdjünk az ellen a kísértés ellen, hogy elégtelennek, rossznak tartsuk és sajnáljuk magunkat!

Aztán a második kihívás: ne pazaroljuk el az ajándékainkat! Kiderült, hogy a világ teljes élelmiszertermelésének évente körülbelül egyharmada kárba vész. Miközben tömegek éheznek! A természeti erőforrásokkal nem szabad így bánni; a javakat őrizni és szétosztani kell, hogy senki se szenvedjen szükséget. Ne pazaroljuk el, amink van, hanem az igazságosság, a szeretet és a megosztás ökológiáját terjesszük!

Végül a harmadik kihívás: ne dobjuk félre az embereket! Az eldobás kultúrája azt mondja: használlak, amíg szükségem van rád; amikor már nem érdekelsz, vagy akadály vagy számomra, eldoblak. És különösen így bánunk a leggyengébbekkel: a meg nem született gyermekekkel, az idősekkel, a rászorulókkal, a hátrányos helyzetűekkel. De az embereket nem szabad félredobni, a hátrányos helyzetűeket nem szabad félresöpörni!

Mindenki szent ajándék, egyedi ajándék, minden életkorban és minden állapotban.Mindig tiszteljük és támogassuk az életet! Ne dobjuk félre az életet!

Kedves testvéreim, tegyünk fel magunknak néhány kérdést. Először is, hogyan élem meg a lélekben való szegénységet? Teret adok-e Istennek, hiszek-e abban, hogy ő az én igazi kincsem, az én igazi, nagy gazdagságom? Hiszem-e, hogy ő szeret engem, vagy szomorúan eldobom magam, elfelejtve, hogy ajándék vagyok? Továbbá: vigyázok-e arra, hogy ne pazaroljak, felelősen használom-e a dolgokat, a javakat? Hajlandó vagyok-e megosztani őket másokkal, vagy önző vagyok? Végezetül: értékes ajándéknak tekintem-e a legtörékenyebbeket, akikre - Isten kérésének megfelelően - vigyáznom kell? Megemlékszem-e a szegényekről, a szükséget szenvedőkről?

Segítsen bennünket Mária, a boldogságok asszonya, hogy tanúságot tegyünk arról az örömről, hogy az élet ajándék, és arról a szépségről, hogy elajándékozzuk magunkat!

Forrás: Magyar Kurír