1038. nap: "El kell indulni, hogy kövessük őt!"

Ferenc pápa a tanítványok elhívása kapcsán elmélkedik, és döntésre hív bennünket. Mi mit hagyunk el, hogy Jézus követésének útján járhassunk?

A mai liturgia evangéliuma (Mt 4,12-23) az első tanítványok elhívásáról szól, akik a Galileai-tónál mindent elhagynak, hogy kövessék Jézust. Néhányan közülük Keresztelő Jánosnak köszönhetően már találkoztak vele, és Isten elvetette beléjük a hit magvát (vö. Jn 1,35-39). És most visszatér Jézus, hogy keresse őket ott, ahol élnek és dolgoznak.

Az Úr mindig keres bennünket; az Úr mindig közeledik hozzánk, mindig. És ezúttal közvetlen felhívást intéz hozzájuk: "Kövessetek engem!" (Mt 4,19). Ők pedig "azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt" (Mt 4,20).

Álljunk meg ennél a jelenetnél: ez a Jézussal való döntő találkozás pillanata, amelyre egész életükben emlékezni fognak, és amely bekerül az evangéliumba. Attól kezdve követik Jézust, és hogy követni tudják, elhagynak mindent.

Elhagynak, hogy kövessenek. Jézussal ez mindig így van. Az ember valahogy megérezheti a vonzerejét, talán másoknak köszönhetően. Azután az ismeret személyesebbé válhat, és fényt gyújthat az ember szívében. Valami olyan szép tapasztalattá válik, amelyet meg kell osztani: "Tudod, ez az evangéliumi szakasz megragadott, a szolgálatnak ez az élménye megérintett." Valami, ami megérinti a szívedet. Így lehetett ez az első tanítványokkal is (vö. Jn 1,40-42). De előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor el kell indulni, hogy kövessük őt (vö. Lk 11,27-28).

Döntést kell hozni: elhagyok néhány biztos pontot, és új kalandra indulok, vagy maradok ott, ahol vagyok?

Ez döntő pillanat minden keresztény számára, mert itt minden másnak az értelme forog kockán. Ha valaki nem találja meg a bátorságot, hogy elinduljon, fennáll a veszélye, hogy szemlélője marad saját létezésének, és csak félig éli meg a hitet.

Ahhoz tehát, hogy Jézussal legyünk, az a bátorság kell, hogy elhagyjunk, hogy elinduljunk. Mit kell hátrahagynunk? Bizonyára rossz szokásainkat és bűneinket, amelyek horgonyként a parthoz kötve tartanak, és megakadályozzák, hogy kihajózzunk a nyílt vízre. Helyénvaló, hogy az elhagyást bocsánatkéréssel kezdjük: bocsánatot kérünk azokért a dolgokért, amelyek nem voltak jók: elhagyom azokat a dolgokat, és továbblépek. De azt is magunk mögött kell hagynunk, ami visszatart a teljes élettől, például a félelmeket, az önző számításokat, az olcsó életet biztosító garanciákat. És le kell mondanunk arról az időről is, amelyet oly sok haszontalan dologra pazarlunk. Milyen jó mindezt hátrahagyni, hogy például megtapasztaljuk a szolgálat fárasztó, de örömöt adó kockázatát, vagy hogy időt szenteljünk az imádságnak, és így növekedjünk az Úrral való barátságban. Egy fiatal családra is gondolok, amely maga mögött hagyja a nyugodt életet, hogy megnyíljon az anyaság és az apaság kiszámíthatatlan, de gyönyörű kalandja előtt. Ez áldozat, de elég egy pillantást vetni a gyerekekre, hogy megértsük, helyes volt elhagyni bizonyos életritmust és kényelmet, hogy megélhessük ezt az örömöt. Bizonyos szakmákra gondolok, például az orvosokéra vagy az egészségügyi dolgozókéra, akik sok szabadidejüket áldozták tanulásra és felkészülésre, és most jót tesznek, megannyi nappali és éjszakai órát, rengeteg fizikai és szellemi energiát szentelnek a betegeknek. Azokra a munkásokra gondolok, akik otthagyják kényelmüket, elhagyják az édes semmittevést, hogy kenyeret keressenek a családnak. Röviden, az élet megvalósításához el kell fogadni az elhagyás kihívását. Erre hív ma Jézus mindannyiunkat.

És ezzel kapcsolatban felteszek néhány kérdést nektek. Először is: emlékszem-e valamilyen "fontos pillanatra", amikor találkoztam Jézussal? Mindannyian gondolkodjunk el saját élettörténetünkön: volt-e olyan fontos pillanat az életemben, amikor találkoztam Jézussal? Történt-e valami szép és jelentős dolog az életemben, amiért elhagytam más, kevésbé fontos dolgokat? És ma kéri-e tőlem Jézus, hogy lemondjak valamiről? Milyen anyagi dolgokat, gondolkodásmódokat, szokásokat kell elhagynom ahhoz, hogy valóban igent mondhassak neki?

Segítsen Szűz Mária, hogy hozzá hasonlóan mi is teljes igent mondjunk Istennek, és hogy tudjunk hátrahagyni valamit, hogy jobban követhessük őt! Ne féljünk az elhagyástól, ha az Jézus követése érdekében történik, mindig jobban fogjuk érezni magunkat, és jobban leszünk!

Forrás: Magyar Kurír