1017. nap: Mit tanulhatunk Máriától?

Ferenc pápa újévi beszédében Mária gondoskodását, szeretetteljes törődését emeli ki. Arra hív, hogy szemléljük a Szűzanyát a Kisdeddel, és megtanuljuk mi is a gondoskodás nyelvét.

Az új év kezdetét a Boldogságos Szűz Máriára bízzuk, akit ma Isten anyjaként ünneplünk. Ezekben az órákban különösen kérjük közbenjárását XVI. Benedek emeritus pápáért, aki tegnap délelőtt költözött el ebből a világból. Mindannyian egy szívvel-lélekkel adjunk hálát Istennek az evangélium és az Egyház eme hűséges szolgájának ajándékáért! Nemrég láttuk a televízióban az A sua immagine [Az ő képmására] című műsort, amelyben bemutatták Benedek pápa egész életművét.

Miközben még szemléljük Máriát a barlangban, ahol Jézus született, feltehetjük magunknak a kérdést: miképpen szól hozzánk a Szent Szűz? Hogyan beszél Mária? Mit tanulhatunk tőle erre a most kezdődő évre? Mondhatjuk: "Szűzanya, tanítsd meg, mit kell tennünk ebben az évben!"

Ha megfigyeljük ugyanis a jelenetet, amelyet a mai liturgia szemünk elé állít, észrevehetjük, hogy Mária nem beszél. Ámulattal fogadja a titkot, melyet megél, mindent megőriz szívében, és mindenekelőtt gondoskodik a gyermekről, aki - ahogy az evangélium mondja - "jászolban feküdt" (Lk 2,16). Ez a "fektetni" ige azt jelenti, hogy gondosan lehelyezni, s ez azt mondja nekünk, hogy Mária saját nyelve az anyaságé: gyengéden gondoskodik a gyermekről. Ez Mária nagysága: miközben az angyalok örvendeznek, a pásztorok odasietnek, és mindannyian hangosan dicsérik Istent a megtörtént eseményért, Mária nem szólal meg, nem tartja szóval a vendégeket, nem magyarázza el, mi történt vele, nem lopja el a showt - mi szeretjük ellopni a showt! -, épp ellenkezőleg, a gyermeket helyezi a középpontba azáltal, hogy szeretettel gondoskodik róla.

Egy költőnő azt írta, hogy Mária "tudott ünnepélyesen hallgatni is, [...] mert nem akarta szem elől téveszteni Istenét" (Alda Merini: Corpo d'amore. Un incontro con Gesù, Sperling & Kupfer, Milano, 2001, 114).

Ez az anyaság jellegzetes nyelve: a törődés gyengédsége. Az anyák ugyanis, miután kilenc hónapig hordozták méhükben egy titokzatos csoda ajándékát, továbbra is egész figyelmük középpontjába helyezik gyermeküket: etetik, ölükbe veszik, gyengéden bölcsőbe fektetik. Gondoskodás: ez Isten anyjának is a nyelve; az anya nyelve: gondoskodás.

Testvéreim, mint minden édesanya, Mária is életet hordoz méhében, és így a jövőnkről beszél nekünk. Ugyanakkor arra is emlékeztet bennünket, hogy ha valóban azt akarjuk, hogy az új év jó legyen, ha újra reményt akarunk táplálni, akkor el kell hagynunk az önzés által inspirált nyelvezetet, gesztusokat és döntéseket, és meg kell tanulnunk a szeretet nyelvét, a törődést.

A törődés egy új nyelv, mely szembemegy az önzés nyelvével. Emellett kell elköteleződnünk: törődni az életünkkel - mindannyiunknak törődnie kell a saját életével -; törődni az időnkkel, a lelkünkkel; törődni a teremtéssel és a környezettel, melyben élünk; és még inkább: törődni felebarátainkkal, azokkal, akiket az Úr mellénk állított, valamint azokkal a testvéreinkkel és nővéreinkkel, akik szükséget szenvednek, és akik figyelmünket és együttérzésünket igénylik. Ha a Szűzanyát nézzük a gyermekkel, miközben gondját viseli a gyermeknek, megtanulunk törődni másokkal, és magunkkal is, törődni belső egészségünkkel, lelki életünkkel, szeretetünkkel.

Mivel ma a béke világnapja van, ébredjünk újra tudatának annak, hogy a jövő építésének felelősségét ránk bízták: a személyes és társadalmi válságok láttán, a háború tragédiája láttán "az a feladatunk, hogy felelősséggel és együttérzéssel nézzünk szembe világunk kihívásaival" (Üzenet a béke 56. világnapjára, 5). És ezt akkor tudjuk megtenni, ha törődünk egymással, és ha mindannyian együtt törődünk közös otthonunkkal.

Fohászkodjunk a Boldogságos Szűz Máriához, Isten anyjához, hogy ebben a bizalmatlansággal és közömbösséggel szennyezett korban tegyen képessé bennünket az együttérzésre és a gondoskodásra - képessé arra, hogy "meginduljunk, és meg tudjunk állni a másik előtt, valahányszor szükséges" (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 169).

Forrás: Magyar Kurír