1005. nap: „Az Úr szól hozzánk a romokból” – Lucsok Miklós püspök üzenete

2022.12.22

A mai napon a kárpátaljai, munkácsi főpásztor adventi üzenetét adjuk közzé. Imádkozzunk érte, imádkozzunk az ukrajnai szenvedőkért nemzeti és vallási hovatartozást nem nézve!

"Megosztom veletek azt a gondolatot, amit az elvonulásom alatt a lelkigyakorlaton hallottam. Nagyon megérintett, olyannyira, hogy ezt az üzenetet szeretném küldeni az adventre.

Dániel atya, aki a lelkigyakorlatot vezette, azt mondta, hogy Szent Ferenc a romos templomokban szeretett imádkozni. Éppen ott szólt hozzá az Úr. Számomra ebben a történetben az jelentette a fényt, hogy nem a romok beszéltek Ferenchez, hanem az Úr szólt hozzá a romhalmazon.

Mi is most romokat látunk és tapasztalunk magunk körül. Ha arra összpontosítunk, hogy a romokban, ahol élünk, az Úr szól hozzánk, az a reménység üzenetévé, az erő üzenetévé válik számunkra. Nagyon fontos, hogy az Úrra összpontosítsunk és az Úrra nézzünk, ne a romokra!"

Forrás: Magyar Kurír