Lelkigyakorlat a második megtérésről

2014.04.09

Közösségünk szervezésében egy új lelkigyakorlatra került sor Pécsett. A lelki hétvége témája a második megtérés volt, címe: "Útközben". A programnak a pécsi Pálos templom adott otthont. Az új szolgálatunk 2014. március 15-én és 16-án debütált.

A meghirdetett 30 hely betelt. Külön örömet jelentett, hogy az egyetemistáktól kezdve egészen a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát (a legfiatalabb testvér 22, a legidősebb 87 éves volt). Továbbá jól eső érzés töltött el mindnyájunkat, amikor láttuk, hogy 9 közösségből érkeztek a résztvevők.

Az "Útközben" arról szól, ami minden megtért keresztény emberrel megtörténik: az első megtérés után - az idő múlásával - egyre jobban visszatér az "énünk", és kiszorítja az Isten helyét a lelkünkből. Újra az lesz a fontos, amit "én" akarok, nem pedig az, amit Ő. Sokszor nem értjük, mi történik, mi nincs rendben a hitünkkel... Pedig ez egy "normális" folyamat, amely elvezethet a második megtéréshez. Erről és a második megtérés útjáról tanít ez a hétvége. A teológiai és lelki tanításokat kis önismereti rész egészíti ki.

Jézus tanítása mellett Sziénai Szent Katalin írásai, valamint Boub atya gondolatai képezik a lelkigyakorlatunk alapját.

A tanúságtételek alatt többen beszámoltak arról, hogy sok minden a lelki életükkel kapcsolatosan most vált érthetővé. Akik még nem kapták meg ezt a kegyelmet, imádkoznak és kérik az Úrtól, hogy emelje fel őket Önmagához. Adja meg Istenünk, hogy mindenki, aki ezt az írást olvassa, élje át a második megtérést, és Őbenne folytassa az útját!

Az írás letölthető innen: