Földünk, élőhelyünk védelme

A Holdfény Közösség szívügyének tekinti a környezetvédelmet, azaz a Földünk megőrzését, ahogy a Biblia első könyvében az ember feladatként megkapta azt az Úrtól. Ezt szem előtt tartva, és a Szentírásban található "idők jelei"-t fürkészve a kedves látogatóink figyelmébe ajánljuk a következő filmeket.

Nem az ijesztgetés vele a célunk, hanem az elgondolkodtatás és a cselekvésre buzdítás.

Ha ettől kezdve elkezdesz minden nap imádkozni a bolygónkért, akkor mi már nagyon örülünk! Ha másokat is erre az útra hívsz, akkor még nagyobb az örömünk! Ha az ima mellett mást is tennél, akkor néhány ötlet: ültess fákat, ne szemetelj a természetben, közlekedj "ökogazdaságosan" (pl. kevesebb repülés, kisebb fogyasztású autó, ha ráérsz, akkor utazz tömegközlekedéssel)...

Egy keresztény környezetvédő ezt mondta: "Az otthonunk, a Föld lázas, beteg." Mint jó keresztények, legyünk segítségére!


Néhány film, amit megtekintésre ajánlunk


Pusztuló jelen, vészes jövő c. dokumentum filmsorozat - Harison Forddal, Arnold Schwarzeneggerrel  



A hülyeség kora c. film

Egy elképzelt-közeli jövőből tekint vissza a főszereplő ezekre az évekre, amikor még megelőzhető lett volna a tragédia.